Mourinho most Cristiano Ronaldót pécézte ki, hazugsággal vádolja

Vágólapra másolva!
2007.04.27. 10:12
Úgy tűnik, Jose Mourinho továbbra sem hagy fel a Chelsea riválisainak bírálataival, de most új oldaláról mutatkozott be, ugyanis „csak” a Manchester United egyik labdarúgóját, Cristiano Ronaldót kritizálja, sőt egyenesen hazugsággal vádolja. A portugál tréner szerint honfitársa pályafutása csak akkor teljesedhet ki tökéletesen, ha mindig őszinte lesz, de erről most nincs szó….
Egymásnak "ugrott" a két portugál sportember
Egymásnak "ugrott" a két portugál sportember
Egymásnak "ugrott" a két portugál sportember
Egymásnak "ugrott" a két portugál sportember

Mourinho a napokban azt mondta, hogy az utóbbi időben az MU ellen nem mernek jogosnak tűnő tizenegyesek ítélni a játékvezetők, míg a Chelsea esetében éppen az a baj, hogy egyértelmű helyzetekben sem mutatnak a büntetőpontra a bírók. Vagyis, a tréner közvetve azt állítja, hogy a külső „erők” a nagy riválist segítik.

„Nem igazán akarok foglalkozni Mourinho kijelentéseivel. Mindig mondania kell valamit, amikor elégedetlen. Az egész világ tudja, milyen ember. Mi a Milan elleni mérkőzésre figyelünk, kiváló a csapatunk, jó úton haladunk a döntő irányába” – mondta Cristiano Ronaldo.

A portugál szélső „válasza” valószínűleg felpaprikázta Mourinhót, legalábbis erre utal a honfitársáról tett nyilatkozata.

„Hazudik, ha azt állítja, hogy a Manchester United javára ítéltek több olyan tizenegyest ebben a szezonban, amelyhez hasonló szituációban nem fújtak ellenük. Ronaldo nagyszerű játékos, valószínűleg jelenleg ő a legjobb a világon. De meg kell érnie arra, hogy elfogadja, a tényekkel nem lehet vitatkozni. Ha pedig mégis hazudik, akkor sohasem éri el azt a szintet, amelyre futballistaként törekszik” – szögezte le Jose Mourinho.

Valószínű, hogy a következő hetekben még lesz folytatása a szópárbajnak, hiszen a két együttes még találkozik egymással az angol bajnokságban és az FA-kupa döntőjében, sőt eléképzelhető, hogy a Bajnokok Ligája fináléját is a Chelsea és a Manchester United vívja.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
22 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik