Ronaldo sokat köszönhet a vb-nek és Fergusonnak

Vágólapra másolva!
2007.02.12. 16:49
Cristiano Ronaldo folyamatosan gyakorol azért, hogy jobb labdarúgó legyen, s úgy véli, a világbajnokságnak, Sir Alex Fergusonnak és Carlos Queiroznak is sokat köszönhet. A Manchester United szupersztárja azt is elárulta, hogy legnagyobb barátai közé tartozik Wayne Rooney, akivel még a portugál-angol vb-negyeddöntő után összekülönbözött.
A két barát: Ronaldo és Rooney
A két barát: Ronaldo és Rooney
A két barát: Ronaldo és Rooney
A két barát: Ronaldo és Rooney

„A világbajnokság jobb futballistává tett. Játékosként sokat változtam az utóbbi időben, ezt nagyban köszönhetem annak a rengeteg munkának, amit Sir Alex Fergusonnal és Carlos Queiroz-zsal végeztem az edzéseken” – mondta a portugál szélső a városi napilapnak, a Manchester Evening Newsnak.

Szavazás

Melyik csapatban szerepel Cristiano Ronaldo a 2007-2008-as szezonban?

Írja be az itt látható számot!
Cristiano Ronaldo az elmúlt időszakban tapasztalt fejlődés eredményét nem tartja „végállomásnak”, kitartóan gyakorol azért, hogy javítsa teljesítményét.
„Felnőtt játékosként akarok játszani a pályán, olyan szeretnék lenni, aki nem ismeri a félelmet, s nem kételkedik saját tudásában. Természetes akarok maradni, fejlődni szeretnék, hogy még jobb labdarúgó lehessek. Az utóbbi időszakot igazi fejlődésnek nevezhetem” – jelentette ki a manchesteri közönség egyik legnagyobb kedvence.

Cristiano Ronaldo az interjúban nem tért ki arra, hogy esetleg Spanyolországba igazolna, pedig erről az elmúlt hetekben rengeteget cikkezett a sajtó. Arról viszont ismét beszélt, hogy ösztönzőleg hat rá, amikor az ellenfél szurkolótábora „kipécézi”.

„Az emberek egy része azt hiszi, hogy színészkedek a pályán, s ezért nem választottak a világbajnokság legjobb fiatal játékosának. De ez nem érdekel, együtt élek ezekkel a kijelentésekkel. A kritikusok viszont észrevehetnék, hányszor rúgnak belém a mérkőzéseken. A közönség reakciója ugyanis azt jelenti, hogy félnek tőlem, mert jó játékos vagyok. Az embereknek fel kell ismerniük, hogy az utóbbi időben megváltoztam, felnőttem” – tette hozzá Cristiano Ronaldo.

A portugál szélső egyébként a világbajnokság óta „élvezi” az angliai drukkerek egy részének ellenszenvét, a negyeddöntőben ugyanis kikacsintott saját kispadjára Wayne Rooney kiállítása után. Manchesteri csapattársa néhány napig ellenségként tekintett Ronaldóra, de mára nagyot változott a helyzet.

„Óriási barátok vagyunk, azok is voltunk. Ez a mostani szezon is bizonyítja, az együttműködésünk. Mintha testvérek lennénk! A világbajnokságon történt események pedig csak megerősítették a kapcsolatunkat” – zárta mondandóját a világ legjobb labdarúgói közé sorolt Cristiano Ronaldo.

CRISTIANO RONALDO-SHOW

Legfrissebb hírek

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48

A Cristiano Ronaldo-hatás: egy fecske, aki nyarat csinált – a szaúdi futball, 1. rész

Képes Sport
2025.05.22. 15:31

Cristiano Ronaldóék már biztosan lecsúsztak az ázsiai Bajnokok Ligájáról

Minden más foci
2025.05.17. 10:07

Vége a szaúdi kalandnak? Hazatérhet Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.05.13. 19:37

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
2025.05.06. 14:22

Óriási helyzeteket puskáztak el, Cristiano Ronaldóék nem jutottak döntőbe az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.04.30. 21:11
Ezek is érdekelhetik