Ronaldo: Scolari tagad, a Sun „csúsztatott”

Vágólapra másolva!
2007.02.06. 10:57
Luiz Felipe Scolari portugál szövetségi kapitány tagadja, hogy az FC Barcelonához „küldte” Cristiano Ronaldót, azt állítja, hogy a Sun című bulvárlap hétfőn kiforgatta szavait. A brazil szakember szerint szó sincs arról, hogy a katalán együttesben látja biztosítottnak a Manchester United szélsőjének további fejlődését.

„Nem akarok magyarázkodni ebben az ügyben, hogy mit írtak, s mit nem. Amit elmondtam nekik, az az egyik fülükön bement, majd a másikon azonnal el is távozott” – jelentette ki Scolari.

A kissé kínos ügy másik érintettje, vagyis maga a játékos sem hiszi, hogy a portugál nemzeti tizenegy első számú szakmai vezetője állást foglalt volna jövőjével kapcsolatban.

„Nem ismerem a részleteket, de száz százalékig biztos vagyok abban, hogy nem adott ilyen tartalmú nyilatkozatot” – jelentette ki Cristiano Ronaldo a BBC-nek.

A fantasztikus formában lévő klasszist az elmúlt hetekben többször is hírbe hozták a spanyol lapok a Real Madriddal és az FC Barcelonával, de a Manchester United számos vezetője (Sir Alex Ferguson, David Gill) mindannyiszor egyértelmű választ adott: a futballista semmi pénzért sem eladó! A klub egyébként előrehaladott tárgyalásokat folytat Ronaldo 2010-ig érvényes szerződésének meghosszabbításáról. Az ajánlat szerint a szélső 2012-ig szóló kontraktust írna alá, s ezért „cserébe” megdupláznák fizetését, amely az új feltételek szerint a következő években heti 100 ezer fontot biztosítana.

A Sun hétfőn azt írta Scolari szavaira hivatkozva, Ronaldónak nagyon jót tenne egy környezetváltozás. A Barcelonának nagy szüksége lenne a portugál játékosra, mivel Ronaldinhóval nagyon jól kiegészítenék egymást. Szerinte a Barca lenne az ideális végállomás a kiváló játékos számára, ha tovább akar fejlődni. A kapitány hozzátette, hogy Barcelona éghajlati adottságai sokkal jobbak, mint Manchesteré, és ez nagyon fontos tényező, mivel szép időben a játékos is szívesebben edz és futballozik, mint hidegben.
Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30

Cristiano Ronaldo lett az első dollármilliárdos futballista a világon

Foci vb 2026
2025.10.08. 13:14

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26
Ezek is érdekelhetik