Az MU Xavit, a Barcelona Cristiano Ronaldót akarja

Vágólapra másolva!
2007.01.11. 15:04
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban listavezető Manchester United Spanyolországban néz erősítés után. Sir Alex Ferguson legújabb kiszemeltje Xavi Hernandez, a BL-címvédő Barcelona válogatott középpályása. A dolog már csak azért sem sorolható a fantasztikumok közé, mert a katalánok szívesen soraikban tudnák Cristiano Ronaldót.
Xavi kivásárlási ára 150 millió euró
Reuters
Xavi kivásárlási ára 150 millió euró
Xavi kivásárlási ára 150 millió euró
Reuters
Xavi kivásárlási ára 150 millió euró

A 27 éves Xavi alapember a katalánoknál, bár a tavalyi bajnoki győzelemhez súlyos sérülése miatt nem tudott igazán sokat hozzátenni. Ettől függetlenül meghatározónak számít, mihelyst felépült, azonnal helyet követelt magának a kezdőben.

Ennek megfelelően biztosították be Xavit Barcelonában: másfél évvel ezelőtt még időnek előtte hosszabbítottak vele. Akkor ugyanis még 2008-ig kötötte őt szerződése a gránátvörös-kékekhez, azóta viszont már 2010-ig.

A kivásárlási ára is ezzel arányos: 150 millió euró. Tehát ugyanúgy a nem eladó kategóriába sorolhatjuk, mint a hasonló „clásulával” bíró Ronaldinho, Messi páros két tagját.

Ferguson a Roy Keane által másfél éve maga után hagyott űrt szeretné betölteni csapatában a középpályán, a védelem és a támadósor között keres egy karizmatikus játékost.

Érkezhetne erre a posztra Münchenből Owen Hargreaves, de az angol játékos megszerzése igencsak akadozik.

Persze, jelen állás szerint Xavival sem boldogulnak könnyebben. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Barcelonánál kinézték maguknak a manchesteriek portugál szélsőjét, Cristiano Ronaldót, akkor bizony megér néhány gondolatot a dolog.

Cristiano Ronaldo egész ősszel a manchesteriek egyik legjobbja
Reuters
Cristiano Ronaldo egész ősszel a manchesteriek egyik legjobbja

A portugál válogatott játékos a nyáron nagyon közel volt a távozáshoz. A vb-n a manchesteriek fő kedvencével, az angolok fő büszkeségével, Roonyval akadt összetűzése, amelyből egyértelműen csak ő húzhatta a rövidebbet. Ronaldo menedzsere fel is ajánlotta védencét a Barcelonának, ahol azonban akkor nem kaptak a lehetőség után.

A portugál zseni végül Angliában maradt. A vb-konfliktus már a múlté, Ronaldo a szezonban eddig olyan produkciót nyújtott, aminek köszönhetően nemcsak a MU húzóemberévé vált, hanem egyben őt is nyugodtan besorolhatjuk a „nem eladó” kategóriába. Már csak azért is, mert Xavihoz hasonlóan szerződése őt is jóideig még aktuális csapatához köti.

Sir Ferguson nem most nézett szét először a spanyol futballpiacon, korábban Joaquínt vitte volna, még a Betisből. A szélső azonban azóta sokat vesztett lendületből és értékéből egyaránt. A manchesteri edzőlegenda Carles Puyolt is szívesen csapatában látta volna, ám a védő ugyanúgy a katalánok emblematikus figurája, mint Xavi.
Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10
Ezek is érdekelhetik