MU: Cristiano Ronaldo elárulta Fergusont

Vágólapra másolva!
2006.06.28. 10:44
Címkék
Nem túlzás: a Manchester United vezetőit sokkolta Cristiano Ronaldo keddi bejelentése, miszerint kész elhagyni a klubot a Real Madrid kedvéért. Sir Alex Ferguson vezetőedző úgy érzi, a portugál szélső elárulta őt, s ezért a világbajnokság után magyarázatot vár.


„Ez a hála az évek óta tartó törődésért. Alex nem hitt a szemének, amikor olvasta Ronaldo nyilatkozatát. Úgy érzi, a játékos elárulta őt. Pedig Alex mindig kiállt mellette, sokat tett azért, hogy jobb labdarúgó legyen. Akkor is Ronaldo pártját fogta, amikor a futballista összeveszett Ruud van Nistelrooy-jal ” – mondta a skót sikeredző egyik közeli ismerőse.

A Manchester United tegnap este kemény hangú közleményt adott ki, s elzárkózott Cristiano Ronaldo eladásától. Az angol klub kijelentette, nem bontják fel a szélső 2010-ig szóló szerződését, s tárgyalásoket sem kezd a Real Madriddal.

A spanyolok egyik elnökjelöltje, Juan Miguel Villar Mir kedden többször is azt mondta, már megállapodott a 21 éves portugállal, s hamarosan tárgyalni kezd a Manchester Uniteddel. Cristiano Ronaldo pedig leszögezte, ha Villar Mir lesz a Real főnöke, akkor elhagyja Angliát. Úgy tűnik, erre labdarúgóként még sokáig nem lesz módja.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
2 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
3 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik