NFL: vajon ezúttal képes lesz legyőzni Bradyéket a Jaguars?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.16. 10:41
null
A Patriots ismét összecsap a Jaguarsszel (Fotó: AFP)
Ha sikerül a visszavágás, akkor sem lesz édes a bosszú. Elvégre azt a lehetőséget, amelyet a Jacksonville Jaguars még az év elején elszalasztott, már nem lehet visszahozni – legfeljebb a következő NFL-rájátszásban. Januárban ugyanis a Jaguars a tengerentúli profi amerikaifutball-liga, az NFL Amerikai főcsoportjának döntőjében fogadta a New England Patriots együttesét, tíz éve először a playoffba jutva, és több mint húsz év után ismét a Super Bowl-szereplés lehetőségéért játszva.

 

A negyedik negyed derekán még 20–10-re vezetett is a Jacksonville, majd a 17 pontos előnyért támadhatott. Ám hiába: a kulcspillanatban szétesett a csapat támadójátéka, Tom Brady pedig nem attól ötszörös Super Bowl-győztes a Patriots irányítójaként, hogy kihasználatlanul hagyná az ellenfelek megingásait.

A Jaguars most a 2018-as NFL-alapszakasz második játékhetében fogadja a New Englandet, és legfeljebb csak annyi változott, hogy már nem meglepetéscsapatként, hanem alig titkoltan a Super Bowlra törő társaságként. A gyenge pontja viszont pontosan ugyanott található, az irányítót ugyanis még mindig Blake Bortlesnek hívják, és hát...

Elég megnézni a melléklet statisztikát…

Bortles ötéves pályafutásának 22 győzelmével Brady 18 (illetve inkább 17 releváns) szezonjának kilencszer annyi sikere áll szemben, miközben vereségek terén már csaknem ugyanúgy állnak. És valóban: míg a New England gyorsnaszádját Brady repíti előre lassan két évtizede, a Jaguars inkább egy olyan uszályként vánszorog előre, amelynek Bortles feliratú horgonya a folyó fenekét kaparva lassítja le az alkotmányt.

Pedig a Jacksonville védelme a liga egyik legjobbja, Leonard Fournette személyében övék az egyik legígéretesebb fiatal futójátékos is, és az idei szezont is győzelemmel kezdték a New York Giants ellen – szóval van bennük spiritusz. Más kérdés, hogy még ha Bortles alkalmankénti hajmeresztő hibáit vagy sima használhatatlanságát el is viseli a Jaguars, és nyer, azzal is csak egy újabb alapszakasz-strigulát húzhat be, a januári playofflebőgés semmivel sem lesz kevésbé fájdalmas emlék.

NFL, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
2018. 9. 14., 2.20Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
2018. 9. 16., 19.00Atlanta Falcons–Carolina Panthers
2018. 9. 16., 19.00Buffalo Bills–Los Angeles Chargers
2018. 9. 16., 19.00Green Bay Packers–Minnesota Vikings
2018. 9. 16., 19.00New Orleans Saints–Cleveland Browns
2018. 9. 16., 19.00New York Jets–Miami Dolphins
2018. 9. 16., 19.00Pittsburgh Steelers–Kansas City Chiefs
2018. 9. 16., 19.00Tampa Bay Buccaneers–Philadelphia Eagles
2018. 9. 16., 19.00Tennessee Titans–Houston Texans
2018. 9. 16., 19.00Washington Redskins–Indianapolis Colts
2018. 9. 16., 22.05Los Angeles Rams–Arizona Cardinals
2018. 9. 16., 22.05San Francisco 49ers–Detroit Lions
2018. 9. 16., 22.25Denver Broncos–Oakland Raiders
2018. 9. 16., 22.25Jacksonville Jaguars–New England Patriots
2018. 9. 17., 2.20Dallas Cowboys–New York Giants
2018. 9. 18., 2.15Chicago Bears–Seattle Seahawks
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik