Rantanen triplájával nyert a Stars, s elvette az alapszakaszgyőztes Jets pályaelőnyét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 07:56
null
Mikko Rantanen szállította a Dallas Stars győzelmét (Fotó: Getty Images)
A Dallas Stars 3–2-re nyert Winnipegben, míg a címvédő Florida Panthers 4–3-ra kikapott Torontóban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második körében.

Papíron esélyesként várta a rájátszás második körét a nyugati főcsoportot megnyerő, valamint az alapszakaszban legtöbb pontot szerző Jets, de ahhoz képest alaposan megszenvedett a St. Louisszal, míg az ellenfél Dallas Stars szintén egy hétmeccses széria végén ejtette ki a Coloradót, így kiélezett csatára volt kilátás. 

Érdekes módon a mérkőzés mindegyik gólját a második harmadban láthattuk, a Winnipeg Nino Niederreiter góljával előnybe került, majd jött a dallasiak finn légiósa, Mikko Rantanen, s háromszor is bevette a Jets kapuját. A hazaiak Scheifele révén még tudtak erre válaszolni, de a harmadik harmadban „befagyott” az eredmény – a Stars nyerni tudott, s elvette a kanadaiak pályaelőnyét.

Kilencgólos csatát láthattak a Toronto–Florida párharc első meccsén a kanadai nézők, melynek végén kedvenceik legyűrték a címvédőt. A sorozat második mérkőzésén sem szűkölködtünk a fordulatokban: a Florida Panthers Barkov és Marchand révén kétszer is megszerezte a vezetést, majd a második harmadban 2–1-es hátrányból fordított a Maple Leafs. A harmadik játékrész elején egyenlítettek a vendégek, majd másodpercekkel később Mitch Marner találata ismét a torontóiakat hozta előnybe. A Maple Leafs a folytatásban meg tudta őrizni előnyét, s összesítésben 2–0-s előnybe került a címvédővel szemben.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 4–3
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Winnipeg Jets–Dallas Stars 2–3

RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 2–0
Washington Capitals–Carolina Hurricanes 0–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–Dallas Stars 0–1
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers 0–1

RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4

 

Legfrissebb hírek

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
12 órája

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
Tegnap, 8:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28

NHL: öt és fél perc alatt fordított a Stars az Oilers ellen

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:26

Fölényes győzelemmel vette el a Hurricanes pályaelőnyét a főcsoportdöntőben a Panthers

Amerikai sportok
2025.05.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik