A Winnipeg lezárta a St. Louis nagy sorozatát, és közben klubrekordot állított fel az NHL-ben

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.08. 07:25
A Winnipeg megtörte a St. Louis nagy sorozatát (Fotó: Getty Images)
A ligaelső Winnipeg Jets 3–1-re legyőzte a St. Louis Bluest az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) hétfői játéknapján.

Tizenkét mérkőzés után kapott ki a St. Louis Blues, amely az NHL mostani idényének leghosszabb veretlenségi sorozatát tartotta, éppen a Winnipeg csúcsát megdöntve.

A Jets Alex Iafallo, Morgan Barron és Adam Lowry góljával nyert, így először érte el az 53 győzelmet egy bajnoki idény alatt. A 2017–2018-as és a 2023–2024-es bajnokságot is 52 alapszakasz-győzelemmel zárta a mostani ligaelső. Ha az utolsó négy meccsén legalább öt pontot gyűjt, akkor megdönt egy másik franchise-rekordot, a 2017–2018-ban felállított 114 pontos csúcsát.

A Tampa Bay Lightning New Yorkban kerekedett felül, Nyikita Kucserov góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A 34 gólnál és 81 asszisztnál járó orosz klasszis utolérte Nathan McKinnont a kanadai táblázat élén, miközben a negyedik olyan NHL-játékos lett, aki három egymást követő idényben 80 gólpasszig jutott, erre korábban csak Wayne Gretzky, Paul Coffey és Bobby Orr volt képes.

Négy siker után kapott ki a Los Angeles Kings, az Anaheim az Edmontont, a Calgary a San Josét győzte le.

A WINNIPEG–ST. LOUIS MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

FÉRFI JÉGKORONG
NHL, ALAPSZAKASZ
New York Rangers–Tampa Bay Lightning 1–5
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 3–1
Anaheim Ducks–Edmonton Oilers 3–2
Los Angeles Kings–Seattle Kraken 1–2
San Jose Sharks–Calgary Flames 2–3

 

Legfrissebb hírek

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
17 órája

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
2025.10.22. 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27
Ezek is érdekelhetik