A bajnoki rekorder csapott le az NHL-rájátszás utolsó szabad helyére

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.04.17. 08:23
Ünneplés magas hőfokon: a Montreal négy év után bejutott a rájátszásba (Fotó: Getty Images)
A Montreal Canadiens hazai jégen 4–2-re legyőzte a Carolina Hurricanest az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint csütörtök hajnali programjában, és ezzel megkaparintotta a rájátszás utolsó szabad helyét.

Kaiden Guhle már a negyedik percben megszerezte a vezetést a Montrealnak, ezt még kiegyenlítette a Carolina, ám a második harmad hajrájában ütött két hazai gólra már csak egy jött válaszul. Guhle két góllal zárt, Nick Suzuki egy-egy góllal és assziszttal, Sam Montembeault 27 védéssel. A Canadiens a Washington Capitalsszel találkozik a playoff első körében, az utolsó kvótáért eddig versenyben lévő Columbus számára pedig tét nélkülivé vált a záró mérkőzés.

A Montreal Canadiens 24-szer hódította el a Stanley-kupát, ezzel rekorder, de a legutóbbi diadala igen régen, 1993-ban volt, és a 2021-ben elveszített finálé óta a csapat egyszer sem érte el a rájátszást. Most végre igen, ezért is volt oly nagy az ünneplés a Bell Centre-ben.

Az Edmonton a ligautolsó San Jose elleni idegenbeli sikerrel zárta az alapszakaszt, Connor McDavid egy assziszt révén elérte a százpontos határt. Az Oilers vezérének ez a nyolcadik „legalább százas” alapszakasza, előtte csak hárman vittek véghez hasonlót az NHL-ben: Wayne Gretzky (neki 15 ilyen idénye volt), Mario Lemieux (10) és Marcel Dionne (8).

Ritka bravúrért ünnepeltek egy másik Connort, a nyugati első helyet megszerző Winnipeg kapuját őrző Connor Hellebuyckot is: az egymás utáni második idényben is az övé lett William M. Jennings Trophy, amelyet az a kapus érdemel ki, aki legalább 25 mérkőzésen védte a legkevesebb gólt kapó csapat kapuját. Legutóbb a legendás Martin Brodeur lett kétszer egymás után a legjobb ebben a kategóriában (2003, 2004). Ebben az idényben Hellebuyck 63 mérkőzésen állt a ketrec előtt, meccsenként átlag két gólt kapott (nyolcszor egyet sem), 92.5 százalékos volt a védési mutatója.

Az Anaheim elleni, alapszakaszt záró meccsen Hellebuyck 30 lövést védett, a győztes gólt Mark Scheifele ütötte a hosszabbítás második percében.

NHL, ALAPSZAKASZ
Montreal Canadiens–Carolina Hurricanes 4–2
Winnipeg Jets–Anaheim Ducks 2–1, h. u.
New Jersey Devils–Detroit Red Wings 2–5
Nashville Predators–Dallas Stars 5–1
Vancouver Canucks–Vegas Golden Knights 1–4
San Jose Sharks–Edmonton Oilers 0–3

 

Legfrissebb hírek

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
11 órája

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40

NHL: nyolc gólt ütött a Buffalo és a Chicago, simán kikapott a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.16. 06:46

Ligacsúcs az NHL-ben: a rajt óta 180 perce nem üt gólt otthon a New York Rangers

Amerikai sportok
2025.10.15. 08:25

NHL: győztes gól 45 másodperccel a vége előtt, a Detroit ismét legyőzte a Torontót

Amerikai sportok
2025.10.14. 06:55
Ezek is érdekelhetik