NHL: Ovecskin most nem a gólokkal tűnt ki, más ütötte a mesterhármast a Capitalsban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 08:09
A washingtoni Alekszej Protasz először ért el mesterhármast az NHL-ben (Fotó: Getty Images)
Sorozatban az ötödik mérkőzését is megnyerte a Keleti főcsoportot vezető Washington Capitals az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL): a fővárosiak az Anaheim Ducks vendégeként győztek 7–4-re magyar idő szerint szerdára virradóra. Nyert a nyugati első Winnipeg Jets is, és folytatta jó sorozatát az Ottawa Senators, a Carolina Hurricanes és a Nashville Predators.

A Washington egyszer, az Anaheim háromszor egyenlített a két csapat fordulatos mérkőzésén, az utolsó hét percre fordulva még 4–4 volt az állás, azonban Nic Dowd 53:25-nél ütött góljára már nem érkezett hazai válasz, ellenben a Capitals lőtt még kettőt. Az NHL 894 gólos rekordját ostromló Alekszandr Ovecskin ezúttal nem talált be a kapuba (azaz továbbra is nyolc hiányzik neki Wayne Gretzky utoléréséhez), viszont előkészített három gólt – két asszisztjából Alekszej Protasz profitált, a belarusz csatár meg sem állt NHL-karrierje első mesterhármasáig. Pierre-Luc Dubois is három ponttal zárt a sorozatban ötödször nyerő vendégeknél (két assziszt, egy gól), míg Logan Thompson 26 lövést védett (4–7).

A másik főcsoportelső, a Winnipeg nincs ilyen jó passzban, a megelőző hat mérkőzéséből négyet elvesztett, de most a New York Rangerst sikerült legyűrnie: Vlagyiszlav Namesztnyikov és Gabriel Vilardi ütötte a gólokat, Cole Perfetti két assziszttal, Connor Hellebuyck 21 védéssel zárt (2–1).

Akárcsak a Washington, a Carolina is ötös sikerszériában van, ezúttal a Tampa Bay volt az áldozata. Seth Jarvis emberhátrányból ütötte a Hurricanes első gólját – a kanadai center sorozatban a harmadik meccsén talált a kapuba –, majd követte őt Jordan Martinook, Jack Roslovic és Sean Walker. A Lightning nemcsak a mérkőzést vesztette el, hanem a második harmad után Nyikita Kucserovot is; egyelőre nem tudni, milyen súlyos az orosz gólgép sérülése (4–1).

Az Ottawa már az első percben megtette az első lépést egymást követő negyedik győzelme felé: Brady Tkachuk 24 másodperc elteltével beütötte a  vezető gólt a Philadelphia kapujába, amivel egyrészt hétmeccsesre nyújtotta pontszerző szériáját (hét gól, egy assziszt), másrészt elkönyvelte karrierje 400. NHL-pontját. Michael Amadio egy-egy góllal és assziszttal járult hozzá a győzelemhez, és betalált a hazai kapuba Tyler Kleven, Dylan Cozens, valamint Shane Pinto is (2–5).

NHL, ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–Florida Panthers 3–2
New Jersey Devils–Columbus Blue Jackets 5–3
Philadelphia Flyers–Ottawa Senators 2–5
Pittsburgh Penguins–Vegas Golden Knights 3–2, h. u.
Carolina Hurricanes–Tampa Bay Lightning 4–1
Minnesota Wild–Colorado Avalanche 2–1, szétlövéssel
Winnipeg Jets–New York Rangers 2–1
Anaheim Ducks–Washington Capitals 4–7
Vancouver Canucks–Montreal Canadiens 2–4
Los Angeles Kings–New York Islanders 4–1
San Jose Sharks–Nashville Predators 2–3

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
19 órája

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28

NHL: öt és fél perc alatt fordított a Stars az Oilers ellen

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:26

Fölényes győzelemmel vette el a Hurricanes pályaelőnyét a főcsoportdöntőben a Panthers

Amerikai sportok
2025.05.21. 08:01

NHL: bottal találták el, le kellett cserélni a vérző játékvezetőt – videóval

Amerikai sportok
2025.05.19. 12:58

NHL: a Florida kiütötte a Torontót, és bejutott a főcsoportdöntőbe

Amerikai sportok
2025.05.19. 07:14

A ráadásban gyűrte le a Dallas Stars a Winnipeget, s főcsoportdöntőbe jutott

Amerikai sportok
2025.05.18. 07:31
Ezek is érdekelhetik