Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.24. 08:47
Ismét győzött a Cavaliers (Fotó: Getty Images)
Nem kevesebb, mint tíz mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint vasárnap esti, illetve hétfő hajnali játéknapján.

Tovább folytatja menetelését a ligaelső Cleveland Cavaliers, amely ezúttal a 25 pontot, 13 lepattanót és nyolc asszisztot jegyző Evan Mobley, valamint a 33, illetve 26 pontot dobó Donovan Mitchell, Ty Jerome páros vezérletével gyűrte le a Memphis Grizzliest hazai környezetben. A vendég együttesben – amely a meccs első felében két ízben is meg tudta szerezni a vezetést – Ja Morant (21–2–10) dupla duplával jelentkezett, míg Jaren Jackson Jr. 22 pontot tett bele a közösbe. 

Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokoumpo) visszatérése lendületet adott a Milwaukee Bucksnak, amely sorozatban a harmadik győzelmét aratta a Görög Szörnnyel a soraiban – ezúttal a Miami Heat volt a szenvedő fél. A görög klasszis (23–16–7) dupla duplával lett csapata legjobbja, míg Damian Lillard 28 pontot tett a közösbe. A másik oldalon Tyler Herro 40 pontot, hét lepattanót és 11 gólpassz jegyzett – többek között ennek köszönhető, hogy a Heat a mérkőzés nagyobb részében vezetni tudott, s csak az utolsó negyedben maradt alul.

Kanadai klasszisa vezérletével nyert Minnesotában a Thunder, Shai Gilgeous-Alexander ugyanis 37 ponttal, valamint 8-8 lepattanóval és gólpasszal lett az oklahomai gárda legjobbja. A másik oldalon Anthony Edwards (29–10–7) és Naz Reid (22–11–2) is dupla duplát jegyzett, de a meccset ha szorosan is, de a vendégek nyerték meg.

James Harden (31–7–11) és Tyrese Haliburton (29–1–12) is dupla duplázni tudott a vasárnapi Pacers–Clippers meccsen, de győzelmet csak utóbbi ünnepelhetett: az indianai gárda végig vezetve húzta be az ütközetet, míg a kaliforniai együttes csak az utolsó negyedben tudott felnőni ellenfele mellé.

A TÖBBI MECCSEN

A címvédő Celtics a Knickst, míg a GSW a Dallas Maverickst gyűrte le odahaza – ezzel szemben az Atlanta Hawks egy közel  300 pontos meccsen kapott ki a Detroit Pistonstól. Folytatta vesszőfutását az ezúttal Orlandóban alulmaradó Wizards, míg a Suns (Kevin Duranttal a soraiban) Torontóban szenvedett vereséget. Végül, de nem utolsósorban továbbra is megérzi Victor Wembanyama hiányát a Spurs (amely a francia magasember megsérülése óta három meccsen a második zakóját könyvelhette el) – a San Antonió-i gárdát ezzúttal a nyugati főcsoport utolsó helyén szerénykedő New Orleans Pelicans páholta el.

NBA
ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–New York 118–105
Golden State Warriors–Dallas Mavericks 126–102
Indiana Pacers–Los Angeles Clippers 129–111
Atlanta Hawks–Detroit Pistons 143–148
Milwaukee Bucks–Miami Heat 120–113
Orlando Magic–Washington Wizards 110–90
Toronto Raptors–Phoenix Suns 127–109
Cleveland Cavaliers–Memphis Grizzlies 129–123
New Orleans Pelicans–San Antonio Spurs 114–96
Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 123–130

 

Legfrissebb hírek

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
4 órája

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
8 órája

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Több mint 100 millió dollárt bukott a Bucks Lillard kivágásával; négy új játékos a Nuggetsnél – beindult az NBA átigazolási piaca

Amerikai sportok
2025.07.02. 10:06

Gigászi szerződést írt alá, majd azonnal meg is sérült a Grizzlies sztárja

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:00

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

NBA: 18 éves játékos kelt el elsőként a drafton, csak egyvalaki volt nála fiatalabb

Amerikai sportok
2025.06.26. 08:56
Ezek is érdekelhetik