NHL: remekeltek a Robertson testvérek, öt góljukkal 25 éves bravúrt ismételtek meg

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.02.24. 08:11
A dallasi Jason Robertson a harmadik gólját üti (Fotó: Getty Images)
Nemcsak a liga gólrekordjára törő Alekszandr Ovecskin (Washington) ért el mesterhármast az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) vasárnapi játéknapján, hanem Jason Robertson (Dallas) is, ő ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy az öccse, Nicholas (Toronto) szintén góllal zárta a hétvégét, méghozzá kettővel.

A Dallas és az Islanders izgalmas meccset vívott egymással, a New York-iak kétszer is egyenlítettek, de aztán Jason Robertson duplájára már csak egyszer tudtak válaszolni (4–3). A 25 éves balszélső a második harmadban 8:40 perc leforgása alatt ütötte három gólját; az idényben ez volt az első triplája, NHL-karrierje során a negyedik. A Nyugati főcsoport második helyén álló Stars sorozatban a harmadik mérkőzését nyerte meg.

Jason öccse, a 23 éves Nicholas Robertson szintén a második periódusban ütötte a góljait, az ő csapata, a Toronto valamivel simábban verte meg a Chicagót (5–2). Jake McCabe és Chris Tanev egy-egy góllal és assziszttal, Joseph Woll 25 védéssel járult hozzá a keleti második helyen nyomuló Maple Leafs sikeréhez.

Az NHL-ben ezt megelőzően legutóbb 25 éve fordult elő, hogy egy testvérpár mindkét tagja egynél több gólt ütött ugyanazon a játéknapon: 2000. március elsején Pavel Bure (Florida) és Valerij Bure (Calgary) egyaránt kétszer talált be a kapuba – azaz a gólok számát tekintve a Robertson testvérek eggyel túl is tettek a két orosz világklasszison.

Amerikai sportok
2025.02.23. 22:49

NHL: Ovecskin mesterhármasa után 13 gólra van Gretzky rekordjától

Az orosz klasszisnak a mostani volt a 32. mesterhármasa.

A második harmad elején a Detroit már 4–1-re vezetett az Anaheim ellen, de a vendégek visszakapaszkodtak, és a harmadik periódos utolsó három percében két gólt ütve egyenlítettek. Ötperces hosszabbítás következett, annak vége felé Patrick Kane beütötte második gólját, azaz végül mégis győzött a Red Wings.

Brandon Hagel gólt és asszisztot jegyzett, Nyikita Kucserov is betalált a kapuba a Tampa Bayben, amely sorozatban ötödik győzelmét nem kis részben Andrej Vaszilevszkijnek köszönheti: az orosz kapus 36 lövést védett a Seattle elleni meccsen.

NHL, ALAPSZAKASZ
Washington Capitals–Edmonton Oilers 7–3
Pittsburgh Penguins–New York Rangers 3–5
Detroit Red Wings–Anaheim Ducks 5–4, h. u.
Nashville Predators–New Jersey Devils 0–5
St. Louis Blues–Colorado Avalanche 3–1
Tampa Bay Lightning–Seattle Kraken 4–1
Chicago Blackhawks–Toronto Maple Leafs 2–5
New York Islanders–Dallas Stars 3–4
Calgary Flames–San Jose Sharks 3–2
Utah–Vancouver Canucks 2–1

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45

Hosszabbított legjobbjaival a Stanley-kupa-győztes Florida

Amerikai sportok
2025.07.01. 16:13

82 helyett 84 meccses lehet az NHL-alapszakasz

Amerikai sportok
2025.06.28. 14:57

Négy év után ismét védő lett az első kiválasztott az NHL-drafton

Amerikai sportok
2025.06.28. 09:46

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
2025.06.18. 06:50

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11
Ezek is érdekelhetik