McDavid hosszabbításos góljával Kanada nyerte a Négy Nemzet Tornát

Vágólapra másolva!
2025.02.21. 07:32
Hatalmas csatában győzött Kanada (Fotó: Getty Images)
Kanada Connor McDavid hosszabbításos góljával 3–2-re legyőzte az Egyesült Államok válogatottját az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) által szervezett Négy Nemzet Torna bostoni döntőjében csütörtökön.

A liga ezzel a csúcstornával vezette fel, hogy az Észak-Amerikában játszó profik – a 2018-as és 2022-es távolmaradást követően – 2026-ban ismét ott lesznek az olimpián.

A két csapat múlt szombati, montreali összecsapását a vendég amerikaiak nyerték 3–1-re úgy, hogy az első kilenc másodpercben három verekedés volt. A hazaiaknál ezúttal nem játszhatott sérülés miatt Charlie McAvoy, aki egyik kulcsfigurája volt az egymás elleni ütközetnek, ő fogta az ősi rivális két sztárját, Sidney Crosbyt és Connor McDavidet. 

A döntő jelentőségét az is jelezte, hogy Donald Trump amerikai elnök telefonon kívánt sok sikert a hazai játékosoknak. 

Ezúttal a kezdőbedobástól a játéké volt a főszerep. A vendég kanadaiak az 5. percben megszerezték a vezetést. Egy jó letámadás végén Nathan MacKinnon korizott keresztbe, váratlan, takarásból leadott lövését nem tudta védeni Connor Hellebuyck. A csatárnak ez volt a negyedik találata a tornán. Felpörögtek a hazaiak, és még a szünet előtt egyenlítettek. Auston Matthews lopott korongot a kapu mögött, középre adott, és a védők gyűrűjéből Brady Tkachuk közelről nem hibázott. 

A második játékrész eleje megint a hazaiaké volt, ekkor egy kapu előtti kavarodásból Jake Sanderson - aki sérülés miatt került be a keretbe – vágta be az elé kerülő pakkot. Erre pedig a kanadaiaknak volt válasza. Előbb Crosby hagyott ki hatalmas ziccert, majd a liga egyik legjobb előkészítője, Mitch Marner úgy hozta fel a korongot, hogy közben helyet csinált Sam Bennettnek, aki betört a védők mögé az üres területre, és a jobb felső sarokba emelt. 

A harmadik játékrész is hozta a magas színvonalú, jó védekezésre alapú játékot, de újabb gól nem esett. Következhetett a drámai hosszabbítás öt az öt ellen az első találatig, akárcsak a 2010-es vancouveri olimpián, amelyet Crosby döntött el. 

A ráadás 5. percében a magyar válogatottat tavaly májusban az MVM Dome-ban lenullázó Jordan Binnington védett két hatalmasat lepkéskesztyűvel – különösen az első volt akrobatikus –, ezzel életben tartotta a kanadai reményeket, majd négy perc múlva Marner a bal sarokból tálalt az üresen felejtett McDavid elé, aki bedobókör belső szálkájáról zúdított a bal felső sarokba. 

A közel hetven perc alatt egyetlen egy kiállítást ítéltek, az amerikaiak még a meccs derekán voltak emberhátrányban, kanadai hokis nem járt a büntetőpadon. 

JÉGKORONG
NHL NÉGY NEMZET TORNÁJA
Kanada–Egyesült Államok 3–2 (1–1, 1–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
gólok: MacKinnon (5.), Bennett (35.), McDavid (69.), illetve B. Tkachuk (17.), Sanderson (28.) 
A torna végeredménye: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Svédország, 4. Finnország

 

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
2025.10.02. 15:16

Kanadai bajnok – Thomas Müller mostantól egyedüli német rekorder

Minden más foci
2025.10.02. 08:01

Szerdán indul a jegyértékesítés a 2026-os labdarúgó-vb-re

Foci vb 2026
2025.10.01. 14:50

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08
Ezek is érdekelhetik