Super Bowl: már fél perc reklám is elképesztő összegbe kerül

Vágólapra másolva!
2025.01.29. 15:57
New Orleans ad otthont a Super Bowl-nak (Fotó: Getty Images)
Minden eddigi rekordot megdöntve már nyolcmillió dollárba (körülbelül 3,14 milliárd forint) kerül félpercnyi tévéreklám a profi amerikaifutball-liga (NFL) jövő vasárnapi nagydöntője alatt.

Az 59. Super Bowlon szokás szerint kiugró televíziós nézőszám várható, mivel a felmérések szerint az Egyesült Államokban legalább 120 millióan követik majd a Philadelphia Eagles és a címvédő Kansas City Chiefs összecsapását, melynek a New Orleans-i Caesars Superdome ad otthont. 

Tavaly 123,7 millió tévénézőt regisztráltak országszerte, azaz csaknem minden harmadik amerikai a finálét nézte. A reklámokért ezúttal is csillagászati összeget kell fizetniük a cégeknek, a nyolcmillió dolláros rekordtarifa jelentősen túlszárnyalja a tavalyit, amikor még „csak” hétmillióba került 30 másodpercnyi hirdetés. 

A Kansas sorozatban harmadszor jutott be a nagydöntőbe, és sporttörténelmet írhat, mert az első csapat lehet, amely egymás után harmadszor hódítja el a sportág legértékesebb és legfontosabb trófeáját. A Philadelphia az elmúlt három évben másodszor került be a nagydöntőbe, 2023-ban éppen a Kansasszel szemben maradt alul.

 

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Travis Kelce még nem vonul vissza

Amerikai sportok
2025.02.28. 13:24

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Kirángatja-e a gödörből a Jetset a Detroit sikerkovácsa? Hol köt ki Myles Garrett?

Amerikai sportok
2025.02.18. 16:25

Számtalan visszautasítás után végre a csúcson – az MVP Josh Allen portréja

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:43

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

A törzsfőnök is megfárad – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2025.02.12. 00:26

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Gyenge láncszemből Super Bowl-MVP – portré az Eagles irányítójáról, Jalen Hurtsről

Amerikai sportok
2025.02.10. 20:57
Ezek is érdekelhetik