NHL: a Penguins hosszabbításos győzelemmel zárta le rossz szériáját

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.30. 09:37
Két Hughes, két gól, két gólpassz (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint csütörtök hajnali mérkőzésein a hármas széria került előtérbe: a Los Angeles Kings, a Utah és a Toronto Maple Leafs is sorozatban harmadik vereségét szenvedte el, míg a Pittsburgh Penguins éppen három elvesztett mérkőzés után tudott újra győzni.

 

A címvédő Florida Panthers mindössze öt perc után vezetést szerzett a Los Angeles Kings ellen, amely szerzett gól nélkül zárta az összecsapást és sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el, miután a harmadik harmadban kapott még két gólt. Szintén egymás után harmadszor kapott ki a Utah, igaz, az újonccsapat csupán hosszabbításban maradt alul a Pittsburgh Penguinst fogadva – a ráadásban Sidney Crosby döntötte el az extra pont sorsát. Tegyük hozzá, a Penguins ezzel a 3–2-es győzelemmel a maga részéről lezárta a három meccsen át tartó vereségszériáját.

Szintén öt gólt hozott a New Jersey Devils és a Philadelphia Flyers összecsapása, bár ennek nyilván a Flyers drukkerei kevésbé örülnek, hiszen csapatuk egyet sem szerzett: a gól nélküli első harmadot követően a középső felvonásban el is dőlt a mérkőzés sorsa, amikor a Devils négyszer is betalált, a végül egyaránt gólt és gólpasszt jegyző Hughes testvérek, Luke és Jack vezetésével.

NHL, ALAPSZAKASZ
Florida Panthers–Los Angeles Kings 3–0
New Jersey Devils–Philadelphia Flyers 5–0
Toronto Maple Leafs–Minnesota Wild 1–3
Nashville Predators–Vancouver Canucks 1–3
Utah–Pittsburgh Penguins 2–3 – hosszabbításban

 

 

Legfrissebb hírek

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
6 órája

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
17 órája

A BJA győzelemmel búcsúzott a Kontinentális Kupától, a Gyergyó simán továbbment

Jégkorong
18 órája

Osztrák hokiliga: az utolsó másodpercben bukta el a győzelmet a Ferencváros

Jégkorong
18 órája

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

Az utolsó harmadig tartotta magát a Volán Olaszországban

Jégkorong
2025.10.18. 22:41

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

A BJAHC másodszor is kikapott a Kontinentális Kupában

Jégkorong
2025.10.18. 20:29
Ezek is érdekelhetik