Videó: sztárjai segítségével a Milwaukee Bucks nyerte az NBA-kupát

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 07:24
Damian Lillard és Janisz Adetokunbo remeklése trófeát ért a Bucksnak (Fotó: Getty Images)
Az NBA-kupa döntőjében a Milwaukee Bucks 97–81-re legyőzte az Oklahoma City Thundert.

Az NBA történelmének második idényközi tornájának döntőjét a Nyugati Konferenciát vezető Oklahoma City Thunder és az elmúlt 15 mérkőzéséből 12-t megnyerő Milwaukee Bucks vívta Las Vegasban. 

A mérkőzés első félideje szoros csatát, kevés pontot és egypontos Bucks-vezetést hozott. A harmadik negyedet a Milwaukee 13–3-as rohanással kezdte, így tízpontosra növelve a két csapat közti különbséget. Ezt követően az OKC hiába próbált kapaszkodni, Shai Gilgeous-Alexanderék pocsékul dobálták a triplákat (32-ből öt sikeres), ellenben a Milwaukee játékosai 40 kísérletből 17-szer is pontosak voltak távolról, ez pedig 97–81-es győzelmet ért a Milwaukee-nak.

2023-ban a Los Angeles Lakers, míg 2024-ben a Milwaukee Bucks lett az NBA-kupa bajnoka. A torna MVP-je Janisz Adetokunbo lett, aki a döntőben is tripla duplával zárt (26 pont, 19 lepattanó, 10 assziszt), mellette Damian Lillard emelkedett ki az öt bedobott triplájával és 23 pontjával. A Thundernél a kanadai Shai Gilgeous-Alexander 21 ponttal zárt, de kilencből csak két triplája volt sikeres.

A Milwaukee játékosai győzelmükkel fejenként több mint félmillió dollárral gazdagodtak.

Így ünnepeltek a Bucks játékosai.

Janisz Adetokunbo, a torna MVP-je

NBA, ALAPSZAKASZ
NBA-KUPA
DÖNTŐ
Milwaukee Bucks–Oklahoma City Thunder 97–81

ELŐDÖNTŐK
Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 110–102
Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 111–96

 

Legfrissebb hírek

A Miami és a Dallas maradt versenyben, még egy lépés kell nekik az NBA-rájátszáshoz

Amerikai sportok
13 órája

NBA: Chris Paul történelmet írt

Amerikai sportok
2025.04.14. 13:52

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

NBA: Doncic megkönnyezte a visszatérését, majd 45 ponttal keserítette a Dallas életét

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:45

Ezúttal nem bírt az OKC-vel a Lakers

Amerikai sportok
2025.04.09. 07:21

Tíz év után küldte el vezetőedzőjét a Denver Nuggets

Amerikai sportok
2025.04.08. 21:01
Ezek is érdekelhetik