NBA: a Bucks és az OKC küzdhet meg az NBA-kupa döntőjében

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 08:20
A „görög szörny” (balra) döntőbe vitte a csapatát (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) idényközi kupájának magyar idő szerint vasárnapi elődöntőjében a Milwaukee Bucks 110–102-re megverte az Atlanta Hawksot, míg az Oklahoma City Thunder 111–96-os győzelmet aratott a Houston Rockets felett.

A Milwaukee és az Atlanta az első perctől kezdve fej fej mellett haladt, s bár a Hawks a harmadik negyedben kicsit ellépett, ez sem zökkentette ki a Szarvasokat, akik a záró etapban fantasztikus játékkal – leginkább zseniális védekezéssel – kiharcolták hazai pályán a továbbjutást. 

A Hawksnál nem meglepő módon Trae Young brillírozott, ám ezúttal a 35 pontja és tíz gólpassza is kevésben bizonyult, míg a túloldalon Damian Lillard 25 ponttal segítette csapatát, Janisz Adetokunbónak pedig rendkívüli meccse volt, hiszen 32 pontig, 14 lepattanóig, 9 asszisztig és négy blokkig jutott. 

Az idényt kifejezetten gyengén kezdő Bucks számára igazán fontos ez a győzelem, hiszen az utóbbi időben már kezd egyre összeszedettebb lenni a játéka és egy NBA-kupa-döntő lejátszása biztosan jócskán megnöveli a csapat önbizalmát. 

Az OKC és a Houston összecsapása is izgalmasan kezdődött, ám a második félidőben a Nyugati főcsoportot vezető oklahomaiak hamar megtalálták a játékukat, így el is tudtak lépni, és fölényes győzelmet arattak. 

Mindkét gárdánál leginkább a teljes csapat teljesítményét kell kiemelni, hiszen a houstoniak közül hatan is két számjegyű pontot dobtak, a Thunder esetében pedig hárman jutottak 20 fölé. A legkiemelkedőbb azonban – mint mostanában megszokhattuk – Shai Gilgeous-Alexander volt, aki 32 ponttal, nyolc lepattanóval, hat asszisztal és öt labdalopással járult hozzá, hogy csapata a döntőbe jusson. 

NBA, ALAPSZAKASZ
NBA-KUPA
ELŐDÖNTŐK
Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 110–102
Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 111–96

 

Legfrissebb hírek

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
Tegnap, 8:55

NBA: idegenben nyert a Houston, otthon harcolhatja ki a továbbjutást

Amerikai sportok
2025.05.03. 08:14

Hiába Doncic 28 pontja, a Minnesota Gobert dupla duplájával búcsúztatta a Lakerst

Amerikai sportok
2025.05.01. 08:28

NBA: söpréssel jutott tovább az OKC, drámai meccset nyert meg a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.04.27. 07:13

Ismét vezet a Lakers ellen a Timberwolves, szépített a Bucks – videók

Amerikai sportok
2025.04.26. 08:14

NBA: történelmi fordítás után közel a söpréshez az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.04.25. 07:11

Luka Doncic vezérletével egyenlített a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.04.23. 08:26

Kawhi Leonard rendkívüli játékával egyenlített a Clippers Jokicsék otthonában – videók

Amerikai sportok
2025.04.22. 07:48
Ezek is érdekelhetik