NBA: győzelmével továbbra is hibátlan, már 11–0-s mérleggel áll a Cavs – videók

Vágólapra másolva!
2024.11.10. 09:02
Tovább robog a Cavs! (Fotó: Getty Images)
Továbbra sem lehet megállítani a Cleveland Cavalierst, amely ezúttal 105–100-ra nyert a Brooklyn Nets ellen, így már 11 győzelemmel áll az NBA alapszakaszában, vereség nélkül.

MEGÁLLÍTHATATLAN A CAVS

A liga egyetlen veretlen együttese, a Cleveland Cavaliers folytatta menetelését, ugyanis az utolsó negyedben 12 pontos hátrányt ledolgozva 105–100-ra felülmúlta a vendég Brooklyn Nets gárdáját, így a 11. találkozóját is megnyerte. Az NBA történetében a Cleveland a 12. csapat, amely 11–0-s mérleggel kezdett egy idényt.

WEMBANYAMA 24 PONTJA, 16 LEPATTANÓJA ÉS 7 BLOKKJA IS KEVÉS VOLT A SPURSNEK

A San Antonio Spurs másodéves sztárja 24 ponttal, 16 lepattanóval és 7 blokkal zárt úgy, hogy egyéni csúcsot jelentő hat hárompontost süllyesztett a kosárba. 

A francia center ráadásul Brook Lopez után a második, aki hat sikeres távoli kísérlete mellett legalább hét dobást blokkolni tudott, illetve 20 évesen és 310 naposan a legfiatalabb játékos lett, akinek tíz meccsen is legalább hét blokkja volt. Utóbbi kategóriában Shaquille O’Neal harmincéves csúcsát döntötte meg. 

Wembanyama remek teljesítménye ellenére a Spurs hazai pályán 111–110-re kikapott a nyugati főcsoport sereghajtójától, a Utah Jazz csapatától. 

KOSÁRLABDA
NBA, ALAPSZAKASZ
San Antonio Spurs–Utah Jazz 110–111
Atlanta Hawks–Chicago Bulls 113–125
Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 105–100
Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 105–103

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

Amerikai sportok
2025.08.15. 10:19

Nem akármilyen meccsekkel indul az NBA idény október 21-én

Amerikai sportok
2025.08.09. 09:47

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
2025.08.02. 19:55

NBA: hat meccset rendeznek Európában a következő három évben

Amerikai sportok
2025.07.31. 12:14

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Amerikai sportok
2025.07.15. 10:36

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28
Ezek is érdekelhetik