WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak, egyenlített a Connecticut az elődöntőben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 07:39
Juhászék kikaptak (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 92–82-re kikapott a remek második félidőt produkáló Connecticut Sun otthonában az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) elődöntőjének negyedik mérkőzésén, így 2–2-re módosul a párharc, amelynek utolsó összecsapását magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik Minneapolisban.

A liga honlapja szerint Juhász Dorka hét és fél percet játszott, nem dobott pontot, ugyanakkor szedett négy lepattanót.

Az alapszakasz második helyén záró, és a félidőben még hét ponttal vezető minneapolisi együttesben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton hat pontot szerzett.

A másik ágról az alapszakasz legjobbja, a New York Liberty már bejutott a döntőbe, miután 3–1-es összesítéssel ejtette ki a címvédő Las Vegas Acest. A finálé magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődik New Yorkban.

 

Legfrissebb hírek

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
4 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
2025.09.08. 16:06

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Kemény riválisokkal kezdenek a magyar 3x3-as kosárválogatottak az Eb-n

Kosárlabda
2025.09.05. 18:20

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 2025–2026

Kosárlabda
2025.09.02. 14:57

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 2025–2026

Kosárlabda
2025.09.02. 14:57
Ezek is érdekelhetik