NFL: kiütéssel nyerte a Denver Broncos az újonc irányítók csatáját

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 07:30
Az újonc Bo Nix játéka cseppet sem tökéletes, de csapata már 4–3-as mérleggel áll (Fotók: Getty Images)
A Denver Broncos simán, 33–10-re legyőzte a New Orleans Saintset magyar idő szerint péntek hajnalban az NFL-alapszakasz 7. játékhetének nyitó mérkőzésén.

 

Nem minden idők legszínvonalasabb csütörtök esti rangadójának ígérkezett ez a meccs, ám azért lehetett benne izgalmat találni, hiszen két újonc irányító nézett egymással szembe. Denveri oldalon az első körös Bo Nix már a szezon kezdete óta irányítja a csapatot, felemás passzteljesítménnyel, de kiemelkedő futójátékkal, míg a Saintsnél az ötödik körös Spencer Rattler az előző forduló óta kezdő Dereck Carr sérülése miatt. Rattler a Tampa Bay Buccaneers elleni bemutatkozómeccsén jól kezdett, aztán visszaesett a teljesítménye, így jó kérdés volt, mire megy a liga egyik legjobb védelme ellen úgy, hogy nem játszik csapata két legjobb elkapója. 

Nos, semmire sem ment. A Saints támadósora a félidő vége előtt, s a meccs legvégén tudott csak pontokat felpakolni a táblára (utóbbi TD lett, ám nem is Rattler, hanem Jake Haener dobta), a denveri védelem teljesen darabjai szedte a hiányos támadósort, míg a túloldalon Bo Nixék főleg futással, de tudtak haladni. A Broncos-futó Javonte Williams két touchdownt szerzett, a csapat pedig kifejezetten simán, 33–10-re győzött.

Denver Broncos v New Orleans Saints
 

 

A denveriek ezzel ismét pozitív, 4–3-as mérleggel állnak, míg a New Orleans Saints két szenzációs győzelmet követően immár sorozatban öt vereségnél tart. Előbbi ettől még nem lehet maradéktalanul elégedett a 164 yardot passzoló Nixszel, utóbbi pedig lassan kezdheti elengedni a meglepően jól induló szezont.  

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
New Orleans Saints–Denver Broncos 10–33 (0–3, 3–13, 0–10, 7–7) 

 

Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Klasszis elkapók és legendás irányítók – a legjobb, még szabadon igazolható játékosok az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.03.14. 21:48

A Washington az NFL átigazolási időszakának nyertese

Amerikai sportok
2025.03.14. 13:34

Pittsburgh és Las Vegas NFL-csapata is seattle-i ásszal erősített

Amerikai sportok
2025.03.12. 14:06

NFL: Rodgers után Davante Adamstől is elköszönt a New York Jets – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.04. 19:37

Hivatalos: Travis Kelce még nem vonul vissza

Amerikai sportok
2025.02.28. 13:24

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Kirángatja-e a gödörből a Jetset a Detroit sikerkovácsa? Hol köt ki Myles Garrett?

Amerikai sportok
2025.02.18. 16:25
Ezek is érdekelhetik