NBA: 20 pontos hátrányt dolgozott le a Golden State

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.30. 07:00
Steph Curryék az első negyed végén még nagy bajban voltak a Utah ellen (Fotó: Getty Images)
Négy mérkőzést rendeztek magyar idő szerint kedd hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában: a legutóbbi nagydöntős Dallas Mavericks idegenben győzte le a Minnesota Timberwolvest, s ugyancsak vendégségben diadalmaskodott a Denver Nuggets és a Sacramento Kings. Hazai pályán egyedül a Golden State Warriors tudott győzni.

Harmadik győzelmét is megszerezte az alapszakaszban a legutóbbi nagydöntős Dallas, amely a Minnesota otthonában aratott 120–114-es győzelmet. A találkozó legjobbja Kyrie Irving volt, aki 35 pontjából 16-ot is harmadik negyedben szerzett, a Mavs másik klasszisa, Luka Doncic 24 ponttal, kilenc gólpasszal és nyolc lepattanóval zárt. A Minnesotánál Anthony Edwards 37 pontjából 24-et az első negyedben jegyzett. A Timberwolves így négy meccs után ötvenszázalékos mutatóval áll, két győzelem mellett már két veresége is van az együttesnek.

A Golden State Warriors számára borzalmasan indult a New Orleans Pelicans elleni találkozó, hiszen az első negyedben húszpontos hátrányban is volt. Innen kezdte meg aztán szépen lassan a kapaszkodást a Warriors, amely a félidőben már csak négy pontra volt lemaradva ellenfelétől, a harmadik játékrészben pedig a vezetést is átvette. A Warriorsnál Lindy Waters 21 ponttal, nyolc lepattanóval és négy gólpasszal zárta a találkozót, míg a Pelicansnál Zion Williamson remekelt: 31 pontot, nyolc lepattanót és három gólpasszt is jegyzett, a meccset azonban így is a házigazda nyerte meg 124–106-ra, és megszerezte harmadik győzelmét is az idényben.

NBA, ALAPSZAKASZ
Minnesota Timberwolves–Dallas Mavericks 114–120
Brooklyn Nets–Denver Nuggets 139–144
Utah Jazz–Sacramento Kings 96–113
Golden State Warriors–New Orleans Pelicans 124–106

 

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
20 órája

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.16. 19:55

Raksányi Krisztina: Sokat emlegetjük a 2019-es nyarat

Kosárlabda
2025.06.16. 10:18

Turner Yvonne Törökországba igazolt

Kosárlabda
2025.06.14. 19:53

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Kosár: a Pécs, a Csata és a DEAC sikereiről szóltak az up-bajnokságok

Utánpótlássport
2025.06.12. 15:24

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32
Ezek is érdekelhetik