NBA: James Harden és a Clippers elrontotta a Warriors hazai idénynyitóját

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.28. 07:48
James Harden élvezte a játékot a Warriors ellen (Fotó: Getty Images)
A vasárnapi játéknapon hárommal csökkent a veretlen csapatok száma az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a New Orleans kikapott Portlandben, az Atlanta elvesztette az eddig hibátlanok csatáját az Oklahoma otthonában, míg a Golden State a hazai idénynyitóján nyelte be az első vereséget – legyőzője a Los Angeles Clippers volt. Az Oklahomán kívül már csak a Lakers, a Boston és a Cleveland neve mögött üres a vereségek rovata, mind a négy csapat 3, 0-s mérleggel áll.

A Golden State hazai idénynyitója nem sikerült túl jól, hiszen a második negyed elejétől végig a vendég Clippers vezetett, ráadásul a negyedik játékrész elején Stephen Curry bokasérülést szenvedett, az utolsó szűk nyolc percet nélküle volt kénytelen végigjátszani a Warriors. Fordulat nem történt, a vendégek megőrizték előnyüket, soraikban Ivica Zubac (23 pont, 18 lepattanó) és James Harden (23 pont, 11 assziszt) egyaránt dupla duplát ért el, Andrew Wiggins 29 ponttal, Curry 18-cal finiselt az első vereségét elszenvedő Warriorsban. A Clippers a második győzelmét húzta be.

Az Oklahoma és az Atlanta veretlenül várta az egymás elleni meccset, csak egyikük maradhatott hibátlan; nos, a hazaiak viszonylag könnyedén nyertek, soraikban Shai Gilgeous-Alexander kis híján tripla dupláig jutott (35 pont, 11 lepattanó, kilenc assziszt).

A Philadelphia idénybeli első győzelmének fő kovácsa Tyrese Maxey volt, aki 45 pontos idénycsúccsal zárt az Indiana ellen, ráadásul pontjai közül 10-et a hosszabbításban jegyzőkönyvezett.

Az első győzelmét húzta be a Portland is, a 28 pontos Jerami Grant vezérletével visszavágva a New Orleansnak a minapi vereségért.

Jordi Fernández vezetőedző első győzelme is megszületett a Brooklyn élén, csapata főként az idényt remek formában kezdő Cam Thomas (32 pont) és Dennis Schröder (29)  pontjainak köszönhetően gyűrte le a Milwaukee-t.

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 114–118, h. u.
Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks 115–102
Portland Trail Blazers–New Orleans Pelicans 125–103
Oklahoma City Thunder–Atlanta Hawks 128–104
Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 104–112

 

Legfrissebb hírek

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Amerikai sportok
2025.07.15. 10:36

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

Amerikai sportok
2025.07.10. 09:26

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
2025.07.08. 07:40

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35
Ezek is érdekelhetik