NFL: gyógyíthatatlan betegségben szenved a legendás irányító

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 20:45
Brett Favre a keddi kongresszusi meghallgatáson Washingtonban (Fotó: Getty Images)
Az aktív játéktól hosszú hezitálás után 2010-ben visszavonuló Brett Favre-t kedden azért idézték a kongresszus elé, mert a lánya egyetemi röplabdacsapatát állítólag közpénzből akarta felfuttatni – írta az NBC cikkére hivatkozva a HVG. A legendás NFL-irányító ezen a kongresszusi meghallgatáson elárulta, nemrég megállapították: Parkinson-kórban szenved.

 

Az 54 éves Favre-t több ügy miatt is a kongresszus elé citálták, az egyik, hogy 2017-ben és 2018-ban több olyan, jótékonysági alapból finanszírozott motivációs beszédért vett fel több mint egymillió dollárt, amelyeket nem tartott meg. Ugyan a felvett pénzt később visszafizette, de az kamatokkal adós maradt. Ráadásul azzal is vádolták, hogy kormányzati kapcsolatait használva szerette volna elérni, hogy jóléti alapokból női röplabdacsapatot hozzanak létre, ahová a lánya jár.

„Befektettem egy cégbe, amelyről azt hittem, áttörést érhet el az agyrázkódás elleni kezelések, esetleges gyógyszerek fejlesztése terén. Azt gondoltam, másokon ez talán segíthet. Nekem már késő, mert nemrég Parkinsonnal diagnosztizáltak. Talán megértik, ezért is fontos ez az ügy számomra” – fogalmazott a meghallgatáson Brett Favre, aki azt már egy évekkel ezelőtti interjúban elárulta, 1992–2010 közötti amerikaifutball-pályafutása során több ezer agyrázkódást szenvedett el.

A Parkinson-kór egy krónikus idegrendszeri betegség, amely jelenleg nem gyógyítható, csupán kezelhető. Előrehaladott állapotban beszéd- és memóriazavarokat, mentális problémákát okozhat.

 

Legfrissebb hírek

Amerikaifutball: a Super Bowl árnyékában a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.02.13. 18:12

Az NFL legtehetségesebb irányítója és legmegosztóbb karaktere – Aaron Rodgers-portré

Amerikai sportok
2025.01.27. 18:44

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

Amerikai futball: magabiztos győzelmet aratott a magyar U19-es válogatott

Amerikai sportok
2024.11.23. 19:41

Amerikaifutball Eb: súlyos vereséget szenvedett a magyar csapat a címvédő osztrákoktól

Amerikai sportok
2024.10.12. 17:16

NFL: olimpiai bajnok birkózót igazolt a Buffalo Bills

Amerikai sportok
2024.06.01. 17:02

NFL: ezúttal a Billst győzte le Londonban a Jaguars, nullázott a Patriots

Amerikai sportok
2023.10.08. 23:14

EFL: a címvédő könnyen nyert a Fehérvár Enthroners otthonában

Amerikai sportok
2023.07.02. 19:24
Ezek is érdekelhetik