Az NBA történetének legnagyobb szerződését kötötte Jayson Tatum

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.07.02. 10:06
„Bankot robbantott” Jayson Tatum (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legfrissebb bajnoka, a Boston Celtics rekordnagyságú szerződést kötött a sztárjával, Jayson Tatummel.

A 2024-es idény bajnok gárdája öt éves, 314 millió dolláros szerződést írt alá az ötszörös All Starjával, ami magasan a legnagyobb összeg, amit valaha egy NBA-játékos keresett. Az ötödik idényében ráadásul a 26 éves kiscsatárnak játékosopciót ajánlottak, így ő dönthet majd a maradásáról 2029–2030-ban. Ha ezt lekéri, akkor a szerződés utolsó évében már 71 (!) milliót kap, amire még sosem volt példa a ligában. 

Tatum éppen a csapattársát, a bajnoki döntő legértékesebb játékosát (Finals MVP), Jaylen Brownt előzte meg, aki tavaly nyáron kötött szintén ötéves szerződést Bostonban, ami 285 milliót ért. 

A Celtics ezzel a szerződéssel ráadásul még egy rekordot megdöntött, hiszen a számítások szerint akár 200 milliót is költhet játékosokra a következő idényben, ami szintén először történne meg a liga történelmében. 

A Golden State Warriors a négyszeres bajnok veteránját egy sign-and-trade-del juttatta a Maverickshez. Thompson három éves, 50 millió dolláros szerződést írt alá a San Francisco-i gárdához, amely két második körös draftcetliért passzolta tovább az idei másik döntős dallasiakhoz. Az ötszörös All Star így csatlakozik a liga egyik legjobbjához, Luka Doncichoz és ahhoz a Kyrie Irvinghez, aki ellen már több emlékezetes NBA-döntőt is megvívott már. 

Klay thompson dallasban folytatja

 

 

Legfrissebb hírek

Coby White tartja kiváló formáját, Denverben is győzelemre vezette a Chicagót

Amerikai sportok
17 órája

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Több mint hatmilliárd dollárért vásárolták meg a Boston Celticset – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.20. 17:40

NBA: Curry nélkül nyert rangadót a Golden State Warriors – videók

Amerikai sportok
2025.03.19. 07:14

Shai Gilgeous-Alexander vezérletével az OKC legyőzte a címvédőt Bostonban – videók

Amerikai sportok
2025.03.13. 08:33

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

NBA: Tatum vezérletével a Boston véget vetett a Lakers győzelmi sorozatának – videók

Amerikai sportok
2025.03.09. 08:02

NBA: hosszabbításban őrizte meg győzelmi sorozatát a Lakers; megint elképesztően játszott Curry – videók

Amerikai sportok
2025.03.07. 07:52
Ezek is érdekelhetik