NHL: a második meccset is behúzta a Florida az Edmonton ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 07:01
2024 Stanley Cup Final - Game Two
Evan Rodrigues kétszer is beköszönt az Edmonton ellen (Fotó: Getty Images)
A Florida Panthers a második meccset is megnyerte az Edmonton Oilers elleni Stanley-kupa-döntőben az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

A két csapat első meccse után az Edmonton visszavágásra készült a Florida otthonában, de mindhiába – a Panthers ugyanis ismét remek formát mutatott, és ezúttal is háromgólos különbséggel nyerte meg az összecsapást, így összesítésben már 2–0-ra vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Jobban kezdett pedig az Edmonton a találkozón, az első harmad után Mattias Ekholm találatával még a vendégek vezettek. A második játékrészben egyenlített a hazai csapat, majd a harmadik harmadban Evan Rodrigues kétszer is betalált (utóbbi gólt emberelőnyből szerezte), és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. A 4–1-es végeredményt Aaron Ekblad állította be egy üres kapus találattal.

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Florida Panthers–Edmonton Oilers 4–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Florida Panthers javára

 

Legfrissebb hírek

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46
Ezek is érdekelhetik