NHL: négygólos győzelemmel harcolta ki a hetedik meccset az Oilers

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 09:56
A 7. mérkőzés dönt (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának második körében az Edmonton Oilers odahaza 5–1-re legyőzte a Vancouver Canuckst, és ezzel 3–3-ra módosította a párharcot.

Eddig mindig szoros mérkőzéseket játszottak (egygólosnál nagyobb különbség egyszer sem volt), a hatodik meccsük viszont egyoldalúra sikeredett. Az Oilers szerzett vezetést, de az első harmad döntetlennel ért véget. A második és a harmadik játékrészt azonban egyaránt 2–0-ra nyerte a hazai gárda, így 5–1-es győzelemmel (a párharcban már harmadszor egyenlítve) harcolta ki a hetedik, mindent eldöntő meccset, amelyet magyar idő szerint kedden három órakor rendeznek Vancouverben.

A párharc továbbjutója majd a nyugati első Dallas Starsszal találkozik a főcsoportdöntőben. A másik ágon a New York Rangers és a Florida Panthers csap össze a fináléért.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A MECCS HAJRÁJÁBAN VOLT EGY KISEBB CSETEPATÉ, AMELY UTÁN MINDKÉT CSAPATBÓL KÉT-KÉT JÁTÉKOST 10 PERCRE KIÁLLÍTOTTAK

NHL
RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Edmonton Oilers–Vancouver Canucks 5–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

7. MÉRKŐZÉS
május 21., 3.00: Vancouver Canucks–Edmonton Oilers

 

Legfrissebb hírek

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
16 órája

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

A cseh másodosztályba igazolt a jégkorongozó Vay Ádám

Jégkorong
2025.10.17. 20:53

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40
Ezek is érdekelhetik