NBA: Harden megmagyarázta, miért akarta blokkolni csapattársát

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 13:12
Leonardot megzavarta Harden blokkja (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról beszámoltunk, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság csütörtökre virradóra lejátszott mérkőzésén a Los Angeles Clippers 116–103-ra legyőzte a Portland Trail Blazerst, s a találkozó egyik emlékezetes jelenete volt, amikor a Clippers egyik támadása végén James Harden előbb lepasszolta a labdát Kawhi Leonardnak, majd lendületből rögtön a csapattársa blokkolásával is megpróbálkozott. A meccs után a 10-szeres All Star-válogatott elárulta, miért került erre sor...

 

A meccs harmadik harmadjában 21 ponttal 81–60-ra vezetett a Clippers, amikor Harden hozta fel a labdát, majd kitette balra a sarokba a labdát a tiszta dobóhelyzetben várakozó Leonardnak, aki rá is készült a triplára, ám ekkor a semmiből érkezett Harden és blokkolni készült a csapattársát. Leonardot annyira sikerült is megzavarnia, hogy a tripla kimaradt – a támadást aztán végül azért ponttal fejezte be a Los Angeles-i csapat, s végül magabiztosan nyert, 13 ponttal, 116–103-ra. 

„Az igazság az, hogy az elmúlt néhány hétben egy kicsit mintha elszürkült volna a csapat, mintha valami köd telepedett volna ránk, és azt hiszem, hogy valamennyi gárda átesik ilyenen időről időre. Úgy gondoltam, hogy ezt megpróbálom kicsit megtörni egy kis izgalmat, változatosságot próbálok vinni a csapat életébe. Persze, talán lehet, hogy jobb lett volna, ha bedobja a kosarat, így viszont sikerült egy kis okot találni a nevetésre” – magyarázta szokatlan tettét Harden.

 

Szokatlan, de korántsem egyedi, hogy valaki a saját csapattársát igyekszik blokkolni. Öt éve, még 2019-ben például éppen LeBron James próbálta megakadályozni csapattársát Rajon Rondót egy ziccernél. Az Atlanta Hawks elleni mérkőzésen LeBron némiképp bosszúból próbálkozott a blokkal, mert a gyors tamádás során Rondo korábban bemutatott egy „passzcselt” LeBron felé, majd inkább maga fejezte be az akciót.

Persze akadt olyan is, aki sikerrel járt a csapattárs blokkolásában: a jelenleg Harden és Leonard csapattársaként a Clippersben szereplő veterán Russell Westbrook még az Oklahoma City Thunder játékosaként 2017-ben akadályozta meg sikerrel Jerami Grantet a kosárszerzésben. A Houston Rockets ellen egy nagyobb kavarodás végén egyszerre ugrott a két játékos lepattanóért, amit viszont már Grant megszerzett, sőt egyből dobta is volna a labdát kosárra, ám Westbrook egyszerűen kivette a kezéből a labdát...

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik