NHL: a Bruins lenullázta a Canuckst a csoportelsők csatáján

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 06:41
A Bruins kihasználta a Canucks hibáit és kiütéssel nyerte a csoportelsők csatáját (Fotó: Getty Images)
A várt nagy küzdelem helyett rendkívül egyoldalú csatát hozott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint pénteki játéknapján rendezett Boston Bruins–Vancouver Canucks mérkőzés, hiszen a két csoportelső ütközetét nagyon simán nyerte 4–0-ra a házigazda.

A Canucks 34 győzelemmel és 16 vereséggel, a vendéglátó Bruins 31 sikerrel és 19 vereséggel a háta mögött várta a mérkőzést, melynek első harmadában úgy vezetett 2–0-ra a bostoni csapat, hogy Charlie Coyle emberhátrányból előbb Brad Marchand-nak, aztán Danton Heinennek adott gólpasszt.

A Canucks ráadásul a második harmadot még rosszabbul kezdte, mint az elsőt, a Bruins ugyanis 49 másodperc alatt kétszer is betalált, eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket, később pedig a Vancouver még kozmetikázni sem tudott az eredményen. 4–0

A címvédő Vegas Golden Knights hozta a kötelezőt Arizonában, a Coyotes ugyanis már 80 másodperc után 2–0-ra égett, végül 3–2-re kapott ki, míg a nevadaiak hármas holtversenyben 68 ponttal így is csak negyedikek a Nyugati konferenciában.

Nem botlott a Keleti második Florida Panthers sem, amely kétszer is hátrányból egyenlített, de végül 4–2-re megnyerte a Washington Capitals elleni meccsét. Ellenben a Nyugati harmadik Colorado Avalanche 5–2-re kikapott a Carolina Hurricanestől (amelyben a cseh Martin Necas gyors mesterhármassal villant meg), pedig a vendégek az első harmad végén nem akármilyen teljesítményt produkáltak: öt másodperc alatt lőttek két gólt és jöttek vissza a meccsbe 0–3-ról.

NHL
ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–Vancouver Canucks 4–0
Carolina Hurricanes–Colorado Avalanche 5–2
Florida Panthers–Washington Capitals 4–2
New Jersey Devils–Calgary Flames 3–5
Philadelphia Flyers–Winnipeg Jets 4–1
New York Islanders–Tampa Bay Lightning 6–2
Arizona Coyotes–Vegas Golden Knights 2–3

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik