NBA: leleplezték Kobe Bryant szobrát – videó

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 11:24
Szobrot emeltek Kobe Bryantnek (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint péntek hajnalban leleplezték Kobe Bryant szobrát a Los Angeles Lakers arénájában.

A majd' hatméteres bronzszobor Bryant ikonikus 81 pontos mérkőzése utáni pózát ábrázolja és a Lakers csarnoka, a Crypto.com Arena elé lesz kihelyezve. 

A leleplezési eseményen a „fekete mamba” felesége, Vanessa Bryant árulta el, a Lakers klasszisa maga választotta a pózt és azt is hozzátette, hogy összesen három szobor fog tisztelegni Bryant előtt, az egyiken a 24-es, a másikon a 8-as mezszámot viseli majd, a harmadikon pedig rajta lesz a kislánya, Gianna Bryant is, aki édesapjával együtt vesztette életét a helikopter-balesetben. 

A leleplezés dátuma nem volt véletlen. Sokan gondolták, hogy halála évfordulójakor, január 26-án fedik fel az emlékművet, de a család döntésére inkább a február nyolcadikánál maradtak, így Bryantnek és a kislányának is szerepelt a mezszáma a dátumban – ugyanis a Gigi becenévre hallgató lány kettesben játszott apja csapatában. 

A Lakers a szobron felül is megemlékezett az ikonjáról, hisz a Denver Nuggets ellen a Bryantről elnevezett fekete mamba mezükben léptek pályára. 

 

 

Legfrissebb hírek

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

Amerikai sportok
2025.08.15. 10:19

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
2025.08.02. 19:55

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
2025.07.29. 12:58

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
2025.06.20. 10:29

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.06.19. 07:53
Ezek is érdekelhetik