NBA: Porzingis és Tatum sem tudta megállítani az OKC sztárját

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 07:25
null
Hiába remekelt Jayson Tatum mellett Kristaps Porzingis is, a Celtics kikapott Oklahomában a Shai Gilgeous-Alexander vezérelte Thundertől (Fotó: Getty Images)
Kristaps Porzingis és Jayson Tatum remeklése ellenére 127–123-as vereséget szenvedett a Nyugati főcsoport második helyén álló Oklahoma City Thunder vendégeként a Keleti konferenciát vezető Boston Celtics az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint szerdai játéknapján.

Hiába tartotta szinte végig szorosan a meccset a Celtics, a vendégek csak a nagyszünet előtt tudtak először vezetni néhány pont erejéig, erre pedig kiváló, 40–25-re megnyert harmadik negyeddel válaszolt az Oklahoma City Thunder.

A Bostonban viszont hiába zárt Kristaps Porzingis 34 ponttal és 10 lepattanóval, Jayson Tatum pedig 30 pontos, 13 lepattanós dupla duplával, a keleti első Celtics csak kozmetikázni tudott az eredményen, a Thunder ugyanis a 36 pontig, hat lepattanóig és hét asszisztig jutó Shai Gilgeous-Alexander remeklésének köszönhetően 127–123-ra behúzta a rangadót.


A Philadelphia 76ers nagyon egyoldalú mérkőzésen csupán 13 ponttal nyert otthon a Chicago Bulls ellen. Pedig Joel Embiidék ragyogóan kezdtek, az első felvonást 43–18-ra (!) nyerték meg, de épp oly pocsékul, egy 25–12-re elbukott negyedik negyeddel zártak, ezért győztek végül 110–97-re. Amíg a Bulls legjobbja DeMar DeRozan volt 16–4–3-as mérleggel, addig a 76ersnél hárman is 20 pont felett termeltek, az előző idény MVP-je, Embiid 31–15–10-es tripla duplát, Tyrese Maxey 21, Tobias Harris 20 pontot tett a közösbe.


A San Antonio Spursnek az 1/1-es Victor Wembanyama 20 pontja és hét lepattanója kevés volt az üdvösséghez Memphisben, a Grizzlies ugyanis Ja Morant 26–5–10-es és Desmond Bane 24–3–2-es produkciójának köszönhetően 106–98-ra nyert. Ennél is simább meccset hozott a Brooklyn New Orleans-i vendégjátéka, a Pelicans ugyanis úgy győzött 112–85-re, hogy legjobbja C. J. McCollum volt 16 ponttal, hat lepattanóval és öt assziszttal, de a Pelsnél még hatan érték el a tíz pontot és összesen 12-en voltak eredményesek. Ellenben kissé meglepő hazai vereségbe szaladt bele a Sacramento Kings, amely De’Aaron Fox 30 pontja ellenére szenvedett 111–104-es vereséget a Charlotte Hornetstől.

A Golden State Warriors Steph Curry hathatós közreműködésének köszönhetően tudott valamelyest javítani a mérlegén, hiszen a kaliforniaiak sztárja 36 pontot szórt az Orlando Magic elleni 121–115-ös hazai siker során, pedig a vendégeknél Paolo Banchero is remekelt, 27 pontja mellett 12 lepattanót szedett le.

NBA
ALAPSZAKASZ
Philadelphia 76ers
–Chicago Bulls 110–97
Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 106–98
New Orleans Pelicans–Brooklyn Nets 112–85
Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 127–123
Golden State Warriors–Orlando Magic 121–115
Sacramento Kings–Charlotte Hornets 104–111

 

 

Legfrissebb hírek

Több mint 100 millió dollárt bukott a Bucks Lillard kivágásával; négy új játékos a Nuggetsnél – beindult az NBA átigazolási piaca

Amerikai sportok
2025.07.02. 10:06

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

Amerikai sportok
2025.06.23. 05:00

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
2025.06.20. 08:11

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2025.06.20. 02:23

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.06.17. 06:51

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.16. 19:55
Ezek is érdekelhetik