NHL: a Bruins New Jerseyben botlott, Crosby megint remekelt

Vágólapra másolva!
2023.12.14. 07:16
null
Sidney Crosby vezérletével őrült meccset nyert Montrealban a Penguins (Fotó: Getty Images)
Idénybeli kilencedik vereségét szenvedte el a Boston Bruins, amely hosszabbítás után kapott ki 2–1-re a New Jersey Devils vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerinti csütörtöki játéknapján.

A Keleti főcsoportot vezető Bruins az első harmad végén szerzett vezetést, de a házigazda Devils a harmadik játékrész elején egyenlített, majd a ráadásban kevesebb mint három perc alatt a meccset is megnyerte.

A Pittsburgh Penguins a korai kétgólos hátrány ellenére a két gólja mellett egy asszisztot jegyző Sidney Crosby vezérletével őrült mérkőzést nyert meg szétlövéssel a Montreal Canadiens vendégeként, hiszen a 3–3-as rendes játékidő után a rávezetésben csak a 12. sorozat hozott döntést a vendégek javára.

Crosby a mostani három pontjával feljött az NHL örökös pontlistájának 23. helyére, s már 1533-nál jár.


A New York Islanders is leadta kétgólos előnyét, de hátrányból vissza tudta fordítani a maga javára az állást és 4–3-ra megnyerte az Anaheim Ducks elleni hazai bajnokiját.

A Los Angeles Kings egymás után a harmadik vereségét szenvedte el, ráadásul a kaliforniaiak úgy kaptak ki 5–2-re az őket üldöző Winnipeg Jetstől, hogy 2–0-ra vezettek.

A játéknap egyetlen, fordulatokat nélkülöző meccsét a a 2021–2022-es kiírás bajnoka, a Colorado Avalanche produkálta, amely 5–1-re nyert a Buffalo Sabres ellen.

NHL
ALAPSZAKASZ

Montreal Canadiens–Pittsburgh Penguins 3–4 – szétlövéssel
New Jersey Devils–Boston Bruins 2–1 – hosszabbítás után
New York Islanders–Anaheim Ducks 4–3
Colorado Avalanche–Buffalo Sabres 5–1
Los Angeles Kings–Winnipeg Jets 2–5

Legfrissebb hírek

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
19 órája

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13

NHL: a Minnesota úgy lőtte a győztes gólt, hogy nem volt a helyén a kapu – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 09:34

Parádés feltámadások és drámai hajrák az NHL-ben; hét meccs után nyert a Blues

Amerikai sportok
2025.11.04. 07:41

NHL: szétlövés döntött San Joséban, odahaza nyert a Ducks és az Islanders is

Amerikai sportok
2025.11.03. 08:50

NHL: hat meccs is elment hosszabbításig – Nyugat éllovasa kikapott

Amerikai sportok
2025.11.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik