NFL: nagy meglepetés hálaadáskor! Nem bírt a Packersszel a Lions

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.23. 21:45
null
Nem tudta megállítani a Green Bayt a Detroit (Fotó: Getty Images)
A Green Bay Packers nagy meglepetésre 29–22-re legyőzte idegenben a Detroit Lionst a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 12. fordulójának első hálaadás napi meccsén.

 

A tradíciónak megfelelően a Detroit meccsével nyitották meg a különleges játéknapot, most azonban az utóbbi évekkel ellentétben esélyesként léphettek pályára az Oroszlánok. A Lions ugyanis 8–2-es mérleggel állt a mérkőzés előtt, amire azóta nem volt példa, hogy John F. Kennedy volt az Egyesült Államok elnöke (1962).

Ennek ellenére az idényben eddig bukdácsoló Green Bay Packers hamar meglepte a detroiti gárdát. A Jordan Love vezette támadóegység már az első drive-ot touchdownnal fejezte be, és ugyan erre még tudott válaszolni a Lions az elsőéves tight end, Sam LaPorta és Jared Goff összjátékával szerzett TD-vel, de utána teljes Packers-fölény következett. Még az első negyedben ismét dobott egy TD-t a fiatal Love, majd a védelem hatalmasat villant, és kétszer is kiütötte Goff kezéből a labdát, de egyszer még vissza is tudták vinni azt hat pontért.

A félidőig már lelassultak a vendégek, így csak egy mezőnygólt tudtak szerezni a nagyszünetig, míg a Detroitnak továbbra sem sikerült összeszednie magát.

A folytatásban már voltak jó megmozdulásai a hazaiaknak, tudtak hosszú játékokkal előre haladni, és David Montgomery futott touchdownjának köszönhetően kilenc pontra csökkentették a hátrányukat. Egy sikertelen trükkös játék után azonban ismét a Green Bay szerzett TD-t, így ismét nagy feladat állt az Oroszlánok előtt.

Az utolsó játékrészben pedig már hiába menetelt ígéretesen a detroiti offense, a legfontosabb pillanatokban rendre alulmaradt a Green Bay védelmével szemben. Negyven másodperccel a vége előtt Goffék még kiharcoltak egy utolsó TD-t, de ez már kevésnek bizonyult a győzelemhez, mert nem volt sikeres az onside kick. A Packers így 5–6-ra javította mérlegét, amivel életben tartotta reményeit a rájátszásra.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

AMERIKAI FUTBALL

NFL, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
Detorit Lions–Green Bay Packers 22–29
KÉSŐBB
22.30:Dallas Cowboys–Washington Commanders (Tv:Arena4)
Péntek, 2.20:Seattle Seahawks–San Francisco 49ers (Tv:Arena4)

PÉNTEK
21.00:
New York Jets–Miami Dolphins (Tv:Match4)

VASÁRNAP
19.00:
Atlanta Falcons–New Orleans Saints
19.00:Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers
19.00:Houston Texans–Jacksonville Jaguars (Tv:Arena4)
19.00:Indianapolis Colts–Tampa Bay Buccaneers
19.00:New York Giants–New England Patriots
19.00:Tennessee Titans–Carolina Panthers
22.05:Arizona Cardinals–Los Angeles Rams
22.05:Denver Broncos–Cleveland Browns
22.25:Las Vegas Raiders–Kansas City Chiefs
22.25:Philadelphia Eagles–Buffalo Bills (Tv:Arena4)
Hétfő, 2.15:Los Angeles Chargers–Baltimore Ravens (Tv:Arena4)

KEDD
2.15:
Minnesota Vikings–Chicago Bears

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik