NHL: remek hajrával nyert Anaheimben a Bruins

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.23. 07:38
null
Matthew Poitras (balra) első és második NHL-góljával fordított Anaheimben és nyert végül 3–1-re a Bruins (Fotó: Getty Images)
Öt meccs után is hibátlan az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) az előző idényben csúcsokat döntő Boston Bruins, amely kiváló végjátékának köszönhetően nyert 3–1-re az Anaheim Ducks vendégeként, míg a Detroit Red Wings hatot vágott hazai jégen a Calgary Flamesnek.

Alaposan bekezdett a házigazda Detroit, amely az első tíz percben kétszer is bevette a Calgary kapuját.

A Flames a második harmadban hiába szerzett két gólt, a Red Wings is megtette ugyanezt, majd a harmadik felvonás elején négygólos előnyre tett szert, eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket.

A Detroit legjobbja Alex DeBrincat volt, aki három gólja mellett egy asszisztot jegyzett.



A tavaly számos ligarekordot megdöntő Boston Bruins az új idényt is nagy lendülettel kezdte, s százszázalékos mérleggel, négy győzelemmel utazott Kaliforniába az Anaheim Duckshoz.

 

A felek az első 45 percben nem bírtak egymással, majd a Kacsák hiába szereztek vezetést, az utolsó negyedórában Matthew Poitras duplájával fordított a Bruins, amely Brad Marchand üres kapus góljával nyert 3–1-re, s őrzi hibátlan mérlegét.





NHL
ALAPSZAKASZ

Detroit Red Wings–Calgary Flames 6–2
Anaheim Ducks–Boston Bruins 1–3

 

Legfrissebb hírek

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01
Ezek is érdekelhetik