NHL: győzött a címvédő Vegas, gólpasszal debütált az 1/1-es

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.11. 08:05
null
Vegasi stílusban kezdte az új idényt a Golden Knights (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) nyitó mérkőzésén a Tampa Bay Lightning a gólgazdag utolsó harmadnak köszönhetően 5–3-ra legyőzte a Nashville Predators. Később a Chicago 4–2-re nyert Pittsburghben, majd a bajnoki címvédő Vegas Golden Knights 4–1-es győzelmet aratott a Seattle Kraken ellen.

 

A Tampa Bay–Nashville mérkőzés a harmadik negyed kezdetén még 1–1-re állt, ekkor azonban megindult a gólgyártás. Előbb a vendégek szereztek vezetést, majd a Lighning emberelőnyből, majd rávezetésből is betalált. Erre még tudott reagálni a Predators, azonban a végjátékban szerzett két hazai gólra már nem volt válasz, így nyert a Tampa Bay.

 


 

A Pittsburgh kétgólos előnyre tett szert, azonban a találkozó második felébe a vendég Chicago négy gólt is szerzett, aminek köszönhetően győzelemmel rajtoltak. A mérkőzésen bemutatkozott a drafton elsőként választott Connor Bedard is, aki ki is osztott egy gólpasszt a Blackhawks színeiben.


Címvédőhöz méltóan kezdett a Golden Knights. A Seattle Krakent fogadó Vegas már 3–0-ra vezetett, amikor Jared McCann révén szépítettek a vendégeket, majd a hajrában egy üres kapus találattal lezárták a mérkőzést. A címvédő a nyitómeccs előtt Vegashoz méltó körítéssel mutatta be a Stanley-kupát.

 


 

NHL, ALAPSZAKASZ
Tampa Bay Lightning–
Nashville Predators 5–3
Pittsburgh Penguins–Chicago Blackhawks 2–4
Vegas Golden Knights
–Seattle Kraken 4–1

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik