NHL: Garát nem játszott az Islanders első előidény meccsén

Vágólapra másolva!
2023.09.27. 09:35
null
A magyar válogatott Garát Zsombor már azt is megtisztelőnek tartja, hogy ott lehet az NHL-es edzőtáborban (Fotó: Getty Images)
A Garát Zsombor nélkül felálló New York Islanders 4–2-re kikapott a városi rivális Rangers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi felkészülési mérkőzésén.

 

A Szigetlakóknak ez volt az első hivatalos előidényes meccse, a magyar válogatott hátvédet nem nevezték az összecsapásra.

Garát az MTI-nek elmondta, hogy a bő keretet három különböző erősségű csoportra osztották, a meccsen pedig leginkább az első kettőből játszottak. A magyar hokis márt azt is megtisztelőnek tartja, hogy ott lehet az NHL-es edzőtáborban – negyedik magyarként mondhatja el magáról –, és kiemelte, minden pillanatát élvezi a közös munkának.

A tábor alatt a klub folyamatosan csökkenti a létszámot az október 14-i, Buffalo Sabres elleni bajnoki rajtig. Addig a gárda a mostanival együtt hat felkészülési összecsapást vív. Az NHL-es keretben 23 játékosnak (általában 13 vagy 14 csatárnak, 7 vagy 8 hátvédnek és 2 kapusnak) van hely. A többiek, akiktől menet közben köszönnek el, a tartalékegyüttesekben, a másodosztálynak számító AHL-ben vagy a harmadosztálynak minősülő ECHL-ben kapnak helyet, esetleg visszatérnek európai klubjaikhoz. A New York Islanders AHL-es csapata a Bridgeport Islanders, az ECHL-es együttese pedig a Worcester Railers.

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Garát-Gasparics Fanni kihagyja a következő jégkorongszezont

Jégkorong
2025.07.14. 16:05

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik