NHL: utolsóként a Dallas Stars jutott főcsoportdöntőbe

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 07:19
null
Utolsóként a Dallas Stars jutott főcsoportdöntőbe (Fotó: Getty Images)
Utolsóként a Dallas Stars jutott az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) főcsoportdöntőbe, miután hazai jégen 2–1-re győzött a Seattle Kraken ellen, így 4–3-ra megnyerte az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot.

 

Feszült küzdelmet hozott a felek hetedik mérkőzése, melyen az első gólra a második harmad második feléig kellett várni, amikor Roope Hintz révén a Stars került előnybe, majd a harmadik játékrész derekán Wyatt Johnston meg is duplázta a különbséget.

A Kraken ugyan a rendes játékidő vége előtt 19 másodperccel Oliver Bjorkstrand góljával szépített, de egyenlíteni már nem maradt ideje, így a mérkőzést 2–1-re elveszítve bukta el a párharcot 4–3-ra.







A Dallas Stars ellenfele a Stanley-kupa-döntőbe jutásért a Vegas Golden Knights lesz a Nyugati főcsoportban, míg keleten Carolina Hurricanes–Florida Panthers párharcot rendeznek.

NHL
RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
NYUGATI KONFERENCIA
Dallas Stars–
Seattle Kraken 2–1 (0–0, 1–0, 1–1)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Dallas Stars javára

A RÁJÁTSZÁS 3. FORDULÓJÁNAK (FŐCSOPORTDÖNTŐK) PÁROSÍTÁSA
KELETI FŐCSOPORT

Carolina Hurricanes–Florida Panthers
NYUGATI FŐCSOPORT
Vegas Golden Knights–Dallas Stars
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.




A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
(zárójelben az összesített állás)
KELETI FŐCSOPORT

Toronto Maple Leafs–Florida Panthers (1–4) – a Florida továbbjutott
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils (4–1) – a Carolina továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers (4–2) – a Vegas továbbjutott
Dallas Stars–Seattle Kraken (4–3) – a Dallas továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓS PÁRHARCAINAK EREDMÉNYEI
KELETI FŐCSOPORT

Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning 4–2 – a Toronto Maple Leafs továbbjutott
Boston Bruins–Florida Panthers 3–4 – a Florida Panthers továbbjutott
Carolina Hurricanes–New York Islanders 4–2 – a Carolina Hurricanes továbbjutott
New Jersey Devils–New York Rangers 4–3 – a New Jersey Devils továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Vegas Golden Knights–Winnipeg Jets 4–1 – a Vegas Golden Knights továbbjutott
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 4–2 – az Edmonton Oilers továbbjutott
Dallas Stars–Minnesota Wild 4–2 – a Dallas Stars továbbjutott
Colorado Avalanche–Seattle Kraken 3–4 – a Seattle Kraken továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik