NBA: Jokics rekordot döntött, majd beszólt Shaqnek – videó

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 21:50
null
Nikola Jokics jó kedvében volt a győzelem után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az NBA 25 000 dollárra megbüntette a Phoenix Suns tulajdonosával összebalhézó, kétszeres alapszakasz-MVP Nikola Jokicsot. A szerb center szerda hajnalban aztán újra találkozott Matt Ishbiával, majd győzelemre vezette a Denver Nuggetset, amely immár egy győztes meccsre van a főcsoportdöntőtől. Ha ez még nem lenne elég, Jokics tripladupla-rekordot is döntött, amiről az ESPN stúdiójában kérdezték, mire ő viccesen odaszólt Shaquille O’Nealnak.

 

A vasárnap 129–124-es phoenixi győzelmet hozó rájátszásmeccs (a párharcban a negyedik) második negyedében a labda a nézők közé szállt, a Nuggets centere megpróbálta mihamarabb visszaszerezni, s eközben vitába keveredett többek közt az első sorban ülő Mat Ishbiával is. Miközben nyúlt a labdáért, a könyökével meglökte a milliárdos üzletembert, aki lehuppant a székére. Jokicsot végül 25 ezer dollárra büntették, de az eltiltást megúszta.

Azóta mondhatjuk, szent a béke: a denveri ötödik meccs előtt találkozott egymással Jokics és Ishbia. Előbbi még poénkodott is: elárulta, hogy azt remélte, a Suns-tulajdonos fizeti ki bírságát.


A meccset aztán a Nuggets húzta be, így 3–2-re vezet a Suns ellen, Jokics pedig egy 29 pontos, 13 lepattanós, 12 gólpasszos teljesítményt hozott össze, amivel meglett karrierje 10. playoff tripla duplája. Utóbbival megelőzte Wilt Chamberlaint, így centerként már ő vezeti a vonatkozó rangsort. Az ESPN stúdiójában erről kérdezték, mire ő a Los Angeles Lakers ikonjával, Shaquille O'Neallal humorizált.

És mi a helyzet Shaq tripla dupláival? Ő rajta van a listán?” – kérdezte mosollyal az arcán Jokics.

Én nem passzoltam soha” – mondta Shaq.

 

NBA
RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ

KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics–Philadelphia 76ers 103–115 (26–33, 23–25, 23–30, 31–27)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
3–2 a Philadelphia javára

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Denver Nuggets–Phoenix Suns 118–102 (35–24, 17–25, 39–25, 27–28)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Denver javára

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSAI
(zárójelben a párharc állása)
KELETI FŐCSOPORT

New York Knicks–Miami Heat (1–3)
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (2–3)
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns (3–2)
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (1–3)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) – a Miami továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) – a New York továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) – a Philadelphia továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) – a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) – a Denver továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) – a Phoenix továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–4) – a Golden State továbbjutott
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) – az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

Legfrissebb hírek

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Tíz év után küldte el vezetőedzőjét a Denver Nuggets

Amerikai sportok
2025.04.08. 21:01

NBA: zsinórban 11. győzelmét aratta a Nyugati első OKC

Amerikai sportok
2025.04.03. 07:03

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

NBA: Nikola Jokics saját térfélről szerzett dudaszós triplát – videó

Amerikai sportok
2025.03.29. 08:13

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13
Ezek is érdekelhetik