NBA: Doncic 42 pontos dupla duplája is kevés volt a nehéz helyzetbe kerülő Mavsnek

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 07:41
null
Luka Doncicék az újabb vereséggel nehéz helyzetbe kerültek a rájátszásba jutásért vívott harcban (Fotó: Getty Images)
Hiába szerzett 42 pontot, tíz lepattanót és osztott ki nyolc asszisztot Luka Doncic, a Dallas Mavericks 129–122-es vereséget szenvedett a Jimmy Butler vezette (35–3–12) Miami Heat vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti vasárnapi játéknapján, ezzel a texasiak négy mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt nehéz helyzetbe kerültek a play-inbe jutást illetően.

 

A Mavericksnél Doncic mellett Tim Hardaway (31–6–7) és Kyrie Irving (23–3–8) is jó teljesítményt nyújtott, de rajtuk kívül a többiek keveset tudtak hozzátenni a meccshez, míg a Heatnél Butler mellett négyen is 15 pont felett termeltek és az első negyed 13 pontos megnyerése után már nem kerültek hátrányba, 129–122-re nyertek.

A Miami a győzelemmel másfél meccses hátrányba került a Brooklyn Netshez képest a közvetlen rájátszásba jutást érő helyért és csak akkor jut a play-inbe, ha megnyeri hátralévő négy meccsét, miközben a Nets utolsó öt meccséből nem nyer kettőnél többet. Ezzel szemben a Mavericks jelenleg 37 győzelemmel és 41 vereséggel a 11. helyen áll a Nyugati főcsoportban és négy meccsel az alapszakasz befejezése előtt egymeccses hátrányban van a play-in helyen álló Oklahoma Citytől, ugyanakkor az egymás elleni mérleg a Thundernek kedvez.





A játéknap másik meccsén ismét Brandon Ingram (36 pont, négy lepattanó, nyolc assziszt) és Jonas Valanciunas (23 pont, 12 lepattanó) volt a New Orleans Pelicans vezére a Los Angeles Clippers elleni 122–114-es hazai győzelem alkalmával, pedig a kaliforniaiaknál Kawhi Leonard 40 ponttal, nyolc lepattanóval és négy assziszttal zárt.



További, a ligával kapcsolatos hír, hogy egy mérkőzésre eltiltották a Milwaukee Bucksot erősítő Thanaszisz Adetokunbót, aki a Boston Celtics elleni mérkőzésen fejelte meg Blake Griffint. Az esetet ide kattintva tudja megtekinteni!

A JÁTÉKNAP RÉSZLETES ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

NBA
ALAPSZAKASZ

Miami Heat–Dallas Mavericks 129–122
New Orleans Pelicans–Los Angeles Clippers 122–114

Legfrissebb hírek

Idénybeli hatodik tripla dupláját érte el Jokics, könnyedén nyert a Nuggets – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:45

NBA: a Miami az első negyedben 53 pontot szerzett

Amerikai sportok
2025.11.08. 07:55

NBA: nem akármilyen visszatérés, Jalen Green győzelemre vezette a Sunst

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:30

A Portland ellen szenvedte el első vereségét a címvédő OKC – videók

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:59

Tripla dupla Doncictól; Gilgeous-Alexander ismét győzelemre vezette a Thundert

Amerikai sportok
2025.11.03. 07:42

Leonard, Doncic és Booker is remekelt az NBA-kupa nyitányán

Amerikai sportok
2025.11.01. 07:40

Félelmetesen kezdett Victor Wembanyama, míg JJ Redick kijelölte a referenciapontot a Doncicot elvesztő Lakersben

Amerikai sportok
2025.10.29. 11:43

Sarr és Maxey is dupla duplázott, a 76ers a ráadásban tudott nyerni Washingtonban

Amerikai sportok
2025.10.29. 08:04
Ezek is érdekelhetik