Szétdobta a Memphist a Clippers, 16 év után playoffban a Sacramento

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.03.30. 09:11
null
Westbrook (jobbra) és Morant is 36 pontig jutott, a végén a Clippers nyert (Fotó: Getty Images)
New Yorkban is kikapott a Miami, 140 pont fölé jutott a Bucks, visszavágott a Bullsnak a Lakers, legyőzte a Dallast a Sixers, visszatért Kevin Durant: ez történt hajnalban az NBA-ben.

 

Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 136–149

 

Holiday 50 fölé ment, Adetokunbo tripla-duplázott. Egyetlen kihagyott meccs után visszatért Jrue Holiday és Janisz Adetokunbo is, és mindketten megállíthatatlannak bizonyultak abban a 32-32 percben, amit Mike Budenholzer biztosított nekik: az irányító 51 pontos karriercsúcsot ért el 20/30 jó dobással, begyűjtött 8 lepattanó és kiosztott 8 gólpasszt is, és vele a pályán +26-ban zárt a Bucks, pályafutása legjobbját nyújtotta Holiday. Adetokunbo nem sokkal maradt el csapattársától, 14/18 dobását elsüllyesztve 38 pontot dobott, megkaparintott 17 lepattanót és kiosztott 12 gólpasszt. A Bucks duója közösen eladott ugyan 11 labdát, de így sem érezték meg Khris Middleton hiányát, Brook Lopez (21 pont, 8 lepattanó) szintén jól mozgott, csapatként is 62,4 százalékkal dobtak mezőnyből, és 52-29-re nyerték a lepattanózást. A Pacers védekezése átjáróház volt, támadásban viszont azzal együtt is tisztességesen helytálltak, hogy Tyrese Haliburton, Myles Turner és Buddy Hield ezúttal sem játszott – Bennedict Mathurin 29 ponttal és 9 lepattanóval állt csapata élére, Aaron Nesmith az 5/5 bedobott triplájával tűnt ki, míg Andrew Nembhard a 15 pontja mellett 15 gólpasszt is jegyzett, és rá építve 36 gólpasszt osztottak szét egymás között a Pacers játékosai.

A Pacers legjobb dobói: Mathurin 29/3, Nesmith 22/15, Nwora 18/9
A Bucks legjobb dobói: Holiday 51/9, Adetokunbo 38, Lopez 21

 

Brooklyn Nets–Houston Rockets 123–114

Bridges megnyomta a végét. Három negyeden keresztül kiélezett csatára kényszerítette ellenfelét a Rockets, az utolsó 12 percre fordulva is ők vezettek egy ponttal, a végén viszont nem tudtak mit kezdeni Mikal Bridgesszel (27 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz), aki 12 pontot dobott a záró játékrészben. Bridges mellett Cam Johnson is nagyot játszott, 31 pontot, 7 lepattanót és 5 gólpasszt tett be a közösbe 5/9 triplával megspékelve, és mellettük érkezett két dupla-dupla is Nic Claxton (18 pont, 10 lepattanó, 3 blokk) és Spencer Dinwiddie (20 pont, 11 gólpassz) jóvoltából. A Rockets valamivel mélyebb volt, tőlük hatan értek el legalább 12 pontot, a hajrát viszont csúnyán elrontották, 105-110 után 18-4-re bukták el az utolsó bő 3 percet. Kevin Porter Jr. (31 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) hiába játszott nagyot és szerzett két kosarat is az utolsó percben, elfogyott körülötte a csapat, miközben a Netsnél Royce O'Neale két triplát is bepörkölt ekkor. Összességében Alperen Sengün (21 pont, 12 lepattanó) és Kenyon Martin Jr. (15 pont, 7 lepattanó) is jól játszott, de a Rockets mégis elkönyvelhette sorozatban a hetedik vereségét, míg a Nets már 1,5 meccsel vezet a keleti hetedik Heat előtt.

A Nets legjobb dobói: Johnson 31/15, Bridges 27/12, Dinwiddie 20/9
A Rockets legjobb dobói: Porter Jr. 31/12, Sengün 21, Martin Jr. 15/9

 

New York Knicks–Miami Heat 101–92

Randle hiányát is elbírta a Knicks. Bokasérülés miatt Julius Randle nem léphetett pályára, és ugyan Jalen Brunson visszatért, mégis úgy nyerték meg ezt a meccset a hazaiak, hogy az irányító egy másodpercet sem játszott a negyedik negyedben. Három negyeden keresztül kiélezett csatát vívtak a csapatok, a végére azonban Tom Thibodeau megtalálta a legjobb ötösét, nem is cserélt a negyedik negyedben már, és 25-16-ra be is húzták ezt a játékrészt. Mindig más lépett elő a Knicksnél, sokáig a 24 pontos Immanuel Quickley villogott, a végén viszont Quentin Grimes (23 pont, 8 lepattanó) és Josh Hart (13 pont, 8 lepattanó, 6/7 mezőnyből) felelt inkább a pontokért, és a védekezés is működött, 6/19-es dobásmutatóra szorították ellenfelüket az utolsó 12 percben. A Heatnél Jimmy Butler visszatért, de ő sem tudta érdemben befolyásolni a mérkőzés alakulását, és ha nincs Gabe Vincent és Duncan Robinson 4-4 bedobott triplája, akkor a védekezésük sem tartotta volna őket meccsben. A Heat ezzel sorozatban harmadszor kapott ki, egyre inkább úgy tűnik, hogy lemaradnak a biztos rájátszást érő hatodik helyről, a Knicks viszont továbbra is magabiztosan tartja az ötödik helyét keleten.

A Knicks legjobb dobói: Quickley 24/6, Grimes 23/15, Hart 13/3
A Heat legjobb dobói: Vincent 21/12, Herro 16/6, Robinson 12/12, Butler 12

 

Philadelphia 76ers–Dallas Mavericks 116–108

Embiid és Harden is visszatért, a végén fordított a Philly. Joel Embiid egy kihagyott találkozó után, még nem 100%-os állapotban lépett pályára, míg James Harden másfél hét pihenő után játszhatott újra, és vezetésükkel a győzelem útjára is visszatért a Sixers. Nem jött ez azért könnyen, az első félidőben 12 ponttal is vezetett a Dallas, onnan kellett összekapnia magát a vendéglátónak, amely csak a negyedik negyedben tudta utolérni ellenfelét, és onnantól szorosan, kiélezetten alakult a küzdelem. Erre az időszakra már nagyon összezárt a Philly védekezése, nem nagyon jutott levegő a Mavsnek, majd a játékrész második felétől már a Sixers vezetett: Embiid egy triplával egyenlített, egy tempóval vezetéshez juttatta csapatát, majd jött Melton triplája és Maxey kosara, ez a 10-0-s futás pedig eldöntötte a találkozót. Mind a négy dobásnál Harden jegyezte egyébként a gólpasszt, a Dallas pedig már csak egyszer, átmenetileg jutott egy labdányira, egyébként a 27-17-re nyert negyedik negyeddel behúzta a fontos győzelmet Doc Rivers együttese. Embiid 25 ponttal és 9 lepattanóval, Harden 15 ponttal és 12 gólpasszal zárt, összesen hatan dobtak náluk 13 és 25 pont között, úgyhogy ötből négy vereség után javítani tudtak - most fogadják a Torontót, aztán rangadóznak a Bucksszal és a Bostonnal is, akad még tennivaló így a végére.

Egyre forróbb a talaj Dallasban. Amíg a Philly már az 50. győzelmét szerezte a szezonban, addig a Mavs még mindig csak 37-nél tart, és most már az 50%-os mérleg elérése is komoly mutatvány lesz - viszont nagyon úgy néz ki, hogy arra szükség lenne a playinbe jutáshoz, hiszen ezzel a vereséggel egy teljes meccs a hátrány a nyugati 10. helyhez, illetve másfél a 8-9. (egyébként éppen 50%-on álló) csapatokhoz képest. Luka Doncic (24 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) és Kyrie Irving (23 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) ezúttal az 5/10 triplás Tim Hardaway Jr.-tól kapott segítséget, de ez a lendület csak bő három negyedig volt elég, megint éppen a legfontosabb időszakra, a negyedik felvonásra, és főleg annak második felére fogyott el a tudomány, különösen támadásban. Az első félidőben még hatvan pont felett dobtak, a végére viszont befagyott a játék, az utolsó bő három percben egyáltalán nem találtak a gyűrűbe, ami ismét aggodalomra adhat okot - oké, Philadelphiában éppen ki lehet kapni, de most mennek Miamiba, aztán Atlantába, majd fogadják a Sacramentót, a Chicagót és a San Antoniót, ezek közül csak az utolsó meccs tűnik egyszerűnek, a többin a mostaninál jobb játékra lesz szükség...

A 76ers legjobb dobói: Embiid 25/3, Maxey 22/12, Melton 17/15
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 24/12, Irving 23/9, Hardaway Jr. 21/15

 

Chicago Bulls–Los Angeles Lakers 110–121

Visszavágott a Lakers. Pár napja Los Angelesben kikapott a Bullstól az arany-lila társaság, most viszont idegenben sikerült a visszavágás, méghozzá viszonylag egyértelmű módon. A vendégek 11 ponttal, 31-20-ra nyerték az első negyedet, és onnantól ezt a különbséget, az itt kialaktott fórt próbálták menedzselni, ami nagyjából sikerült is, vezettek már 18 egységgel, a Chicago pedig nem tudott igazán komoly nyomást helyezni ellenfelére. Anthony Davis megállíthatatlannak bizonyult és 38 pontot termelt 10 lepattanóval, 4 gólpasszal, valamint 2-2 labdaszerzéssel és gólpasszal, 13/20 jó dobással, mellette LeBron James 25-7-4-et tett hozzá, de a Reaves-Russell duó is nagyon hatékony, eredményes játékkal segítette a két szupersztárt. Csapatszinten 52%-kal dobtak mezőnyből, és bár összesen csak hét (!) triplát tudtak a gyűrűbe emelni, de a simán nyert lepattanózással, és a 17-tel több kiharcolt büntetővel ezt ellensúlyozni tudták. A fontos győzelem után holtversenyes nyolcadik-kilencedikek Nyugaton, most pedig a közvetlen rivális Minnesotához utaznak, annak a meccsnek kiemelt jelentősége lesz.

Ehhez most kevés volt a Bulls. Személyes, mentális problémák miatt nem léphetett pályára Andre Drummond, pedig Davis ellen kellett volna ő is a palánk alá, ugyanis lepattanózásban szétszedték a hazaiakat - ez volt a fő probléma, a gyűrű környékén nem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel. Pedig Nik Vucevic dobott 29 pontot 12 lepattanóval és 6 gólpasszal, éppen a center volt a Chicago legjobbja, de egyedül kevésnek bizonyult, Davis azt csinált körülötte, amit akart, James betöréseire sem volt válaszuk, ráadásul támadásban is kiegyensúlyozatlanok voltak - bizonyos periódusokban semmit sem tudtak bedobni, ezek az időszakok pedig elvették tőlük a győzelem esélyét. Triplázni ők sem tudtak (30% alatt zártak), Zach LaVine most megállt 16 pontnál, DeMar DeRozanből is hiányzott az igazi átütőerő, a legutóbb hevesen trash-talkoló Pat Beverley pont nélkül, 0/5 dobással zárt - az újabb vereség után két meccs az előnyük a keleti 10. helyen a Washingtonnal szemben, ezt kell beosztaniuk a hátralévő találkozókon.

A Bulls legjobb dobói: Vucevic 29/9, DeRozan 22, White 17/9
A Lakers legjobb dobói: Davis 38/3, James 25/3, Reaves 19/3

 

San Antonio Spurs–Utah Jazz 117–128

Horton-Tucker 41 pontot szórt. A Jazz ismét tartalékosan lépett pályára, Lauri Markkanen játékát mostanában nem először kellett nélkülözniük, de a Spursnél is hiányzott három kezdő, így nehezen lehetett belőni, hogy mire lehet számítani ettől a meccstől. Végül egy egyéni extra billentette a mérleg nyelvét a Jazz felé, Talen Horton-Tucker 15/25 dobását elsüllyesztve 41 pontos karriercsúcsot ért el, emellett kiosztott 5 gólpasszt is, nem tudott vele mit kezdeni a Spurs védekezése. A negyedik negyedben mégsem ő villogott, ekkor csapatként tudta növelni az előnyét a Jazz, Kris Dunn (17 pont, 5 gólpassz) és Walker Kessler (9 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is többször villant ekkor, míg Johnny Juzang 4/4 dobását elsüllyesztette ebben a játékrészben. A Spursnél hatan értek el kétszámjegyű termést, de olyan extrát senki sem hozott, mint a túloldalon Horton-Tucker, náluk leginkább Malaki Branham termelte a pontokat, de ő is megállt 21 pontnál, így sorozatban ötödik meccsüket bukták el. A Jazz ezzel a győzelemmel még mindig versenyben van a play-inért, 1,5 meccs a hátrányuk a 10. Thundertől.

A Spurs legjobb dobói: Branham 21/6, Graham 17/9, Mamukelashvili 17/6, Jones 17/3
A Jazz legjobb dobói: Horton-Tucker 41/18, Dunn 17/3, Azubuike 12

 

Oklahoma City Thunder–Detroit Pistons 107–106

Jalen Williams megnyerte. Shai Gilgeous-Alexander nélkül is kötelező előtt állt a Thunder, ugyanakkor a Pistons Jaden Ivey 24 pontos, 9 gólpasszos teljesítményére, illetve a kispadjára építve nem hagyta magát, és az utolsó másodpercekre azzal együtt is egypontos előnnyel fordulhattak, hogy nem sokkal korábban még 105-100-ra vezetett a Thunder. A vendégek mégsem tudtak célba érni, hiába hagyta ki a potenciális meccsnyerőt Josh Giddey, Jalen Williams időben vissza tudta tenni a támadót, ezzel meg tudta menteni csapatát a blamától – a Pistons az elmúlt 19 meccséből egyet nyert csak meg. Williams a győztes kosarával megkoronázta az estéjét, 27 ponttal, 8 lepattanóval és 6 gólpasszal vezette a csapatát, mellette pedig Luguentz Dort (20 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Aaron Wiggins (19 pont, 3/3 tripla) is jól teljesített, végül belefért Giddey gyengébb dobóformája is. A Thunder csapatként gyengébben dobott ellenfelénél, ugyanakkor jelentősen kevesebb labdát adtak el, illetve 11 büntetővel többet harcoltak ki, így megelőzték a vereséget szenvedő Dallast és felléptek nyugat 10. helyére.

A Thunder legjobb dobói: Jal. Williams 27/3, Dort 20/9, Wiggins 19/9
A Pistons legjobb dobói: Ivey 24/15, Omoruyi 14/9, Wiseman 14

 

Memphis Grizzlies–Los Angeles Clippers 132–141

A Clippers nyerte a dobópárbajt. Védekezni egyik csapat sem nagyon akart ezen a találkozón, és végül eszeveszett lövöldözésbe kezdett mindkettő, amelyből iszonyatos ponteső és egy látványos Clippers-győzelem alakult ki. A nagyszünetben a vendégek vezettek hat ponttal, a harmadik negyedben ezt eltüntette a Memphis és egálról indult az utolsó felvonás, de ott megint a Los Angelesben volt több kakaó, és 122-122 után, az utolsó hét percben már végig a kaliforniaiak jártak előrébb. A két és fél perc alatt futott 9-0 után nem érkezett már érdemi válasz a Grizzliestől, három perccel a vége előtt tíz pont fölé nőtt a különbség, és bár egy ilyen meccsen az nem sok, de védekezés nélkül mégsem könnyű ledolgozni - nem is sikerült már érdemben változtatni a helyzeten, kérdés nélküli maradt a hajrá. A Grizzlies így 3,5 mérkőzésre leszakadt a Denvertől és kettővel előzi a Sacramentót, míg a LAC továbbra is egálban van a nyugati negyedik Sunsszal, és menekül előre a GSW, valamint az üldözők elől. És hogy miért volt ez dobópárbaj?

Extra számok. Már a Memphis statisztikái is szenzációsak, ha a támadójátékot nézzük, hiszen 52%-os mezőnymutatóval zártak a hazaiak, 34%-kal tripláztak és 14-3-ra nyerték a támadópattanózást - részben ennek köszönhetően 72-50-re győztek a festékben és 29-15-öt hoztak (!) gyorsindításból. Ja Morant 36 pontot dobott 9 gólpasszal, bár eladott 8 labdát és csak 11/28-cal mezőnyözött, de mellette eljutott 30-ig Dillon Brooks is, és a kezdőben mindenki hozzátett legalább 12 egységet úgy is, hogy Desmond Bane kihagyta a derbit. Az ő számaikat azonban túlragyogta a Clippers: a vendégek 61,5%-kal (!) dobtak mezőnyből és 59,5%-kal süllyesztettek el 22 darab triplát, félelmetes hatékonysággal dobtak. Rob Covington 7/7, a nem éppen erről híres Russell Westbrook pedig 5/5 hármast bombázott be, Bones Hyland 4/6-ot tett hozzá, és az sem számított, hogy Paul George mellett Kawhi Leonard sem léphetett pályára. Westbrook 36 ponttal és 10 gólpasszal volt vezér, de heten is kétszámjegyűt dobtak náluk, és többen is kiemelkedő napot fogtak ki - a Grizzlies még csak hatodszor kapott ki otthon, de erre a pontesőre nem volt válasza.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 36/6, Brooks 30/6, Aldama 17/6
A Clippers legjobb dobói: Westbrook 36/15, Covington 27/21, Hyland 20/12

 

Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 107–100

Durant visszatért. Újabb közel egyhónapos szünet után léphetett ismét pályára Kevin Durant, akinek ez még csak a negyedik meccse volt a Suns mezében, és egyelőre kicsit rozsdásnak tűnt: 16 pontját 18 dobásból hozta össze, bár 29 perce alatt volt 8 lepattanója és 4 gólpassza, viszont vele a pályán mínuszban voltak a hazaiak. Ott volt viszont a 29 pontos Devin Booker, aki 15 büntetőt harcolt ki és négy labdát szerzett, jól irányított Chris Paul, remekül védekezett Okogie és a padról beszálló Biyombo, úgyhogy voltak olyan periódusai a meccsnek, amikor ők irányítottak - nem a támadójátékukkal, mert csak 42%-kal dobtak, hanem az akaratukkal és védekezésükkel. A 15-tel több kiharcolt büntető sokat segített, de az is, hogy ők csak 8 labdát adtak el, míg a Wolves 21-et, ráadásul ebből 11-et konkrétan a Suns játékosai csentek el - ez és a 8 kiosztott blokk is jelzi, hogy a hozzáállásra, fegyelemre nem lehetett panasz. Végül ez is hozta meg a sikert, a harmadik negyedben tudták kicsit ráerőltetni akaratukat a Minnesotára, ott fordítottak és előnybe kerültek, innentől pedig már nem inogtak meg, bár egyszer sem vezettek nyolc pontnál nagyobb különbséggel - nagyon kapaszkodniuk kellett, de kulcshelyzetekben mindig betalált Booker, Paul vagy éppen a gyengébb meccset hozó Ayton. Így tartják a nyugati negyedik helyüket, de a hátralévő meccseik nem egyszerűek, a Spurs elleni hazait leszámítva csak jó vagy legalábbis motivált csapatokkal találkoznak a folytatásban.

Túl sok volt a hiba. A Wolves vereségének okait nem kell sokáig keresnünk, az előző bekezdésben tárgyalt rengeteg eladott labda és kevés büntető okozta a bajt. A második félidőre egyébként már Karl-Anthony Towns is eltűnt, ő a nagyszünetig húsz pontot dobott, utána viszont már csak ötöt, és ez is problémát jelentett az elrontott és végül vereséget eredményező harmadik negyedben. Rudy Gobert-nek volt ugyan 15 lepattanója, de ők Townsszal 6-6 labdát adtak el, ehhez tett ötöt Kyle Anderson, úgyhogy bár Anthony Edwards 31 pontot termelt, de ez ennyi hibával most nem lett elég. Sorozatban négy győzelem után ugyan a védekezésük most is biztató volt, de támadásban annyit hibáztak, hogy az vereséget eredményezett, most kulcsmeccsen fogadják a Lakerst, aztán a Portlandet, ha ezeket és a szezonzáró Pelicans-meccset hozza a gárda, akkor nagy baj nem történhet.

A Suns legjobb dobói: Booker 29/3, Paul 19/3, Durant 16/6
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 31/9, Towns 25/15, Reid 15/6

 

Portland Trail Blazers–Sacramento Kings 80–120

A Kings visszatért a rájátszásba. Mai győzelmével hivatalossá tette a Kings, hogy 2006 után ismét a rájátszásban léphetnek pályára, ezzel megszakadt az NBA történetének a leghosszabb rájátszás nélküli sorozata, és a nagy amerikai sportligák leghosszabb aktív sorozata. Keegan Murray külön is ünnepelhetett, a harmadik negyed közepén bedobta idénybeli 188. tripláját, korábban egyetlen újonc sem süllyesztett el ennyi hármast, megdöntötte Donovan Mitchell 2017/18-as szezonban felállított rekordját. A vendégek győzelme egy pillanatig sem volt igazán nagy veszélyben, és a szorosabb első félidő után érvényesítették is a papírformát, 70-34-re nyerték a második félidőt. Igazán nagy egyéni extrát senki sem hozott náluk, Domantas Sabonis (15 pont, 12 lepattanó) dupla-duplázott, míg a padról beszálló Malik Monk 5/9 triplát szórt be, és Mike Brown azt is megtehette, hogy 27 percnél többet senkit se játszasson. A kulcsemberei nélkül kiálló hazaiaknál Shaedon Sharpe zöld lámpát kapott, 45 perc alatt 27 dobásba állt bele, de más opciója nem is nagyon akadt Chauncey Billupsnak, a fiatal wing 30 pontot, 7 lepattanót és 7 gólpasszt ért el, az ő jó játékának legalább örülhetnek Portlandben.

A Trail Blazers legjobb dobói: Sharpe 30/18, Walker 12/3, Knox 12
A Kings legjobb dobói: Monk 19/15, Fox 18/6, Huerter 17/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik