NHL: a Boston nyerte a Pittsburgh elleni Winter Classicot

Vágólapra másolva!
2023.01.03. 10:01
null
A Boston nyerte a már hagyománynak számító Winter Classicot (Fotó: Getty Images)
A ligaelső Boston Bruins pályaválasztóként 2–1-re legyőzte a Pittsburgh Penguinst az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) hétfői játéknapján.

 

A már hagyományosnak számító Winter Classicot – amelyet ezúttal a Boston Red Sox baseballcsapat stadionjában rendeztek telt ház, 39 243 néző előtt – a kétgólos Jack DeBrusk döntötte el. A szabadtéri mérkőzést a szokásosnál melegebb időben, négy fokban rendezték, a Boston negyedszer nyert Winter Classicon, amelyekből ez már a 14. összecsapás volt.

A Bruins ebben a szezonban még nem kapott ki rendes játékidőben hazai környezetben: 19 győzelem mellett három hosszabbításos vagy szétlövéses vereség a mérlege. A csapat ezzel megdöntötte az 1973–74-es idényben felállított klubrekordját, amikor 19 sikerrel és két döntetlennel rajtolt saját közönsége előtt.

A legutóbbi hat fellépésén ötször eredményes DeBrusk a második Bruins-játékos lett, aki egynél többször talált be egy szabadtéri mérkőzésen, 2021-ben a Tahoe-tónál rendezett összecsapáson David Pastrnak mesterhármast szerzett a Philadelphia Flyers ellen 7–3-ra megnyert találkozón.

A címvédő Colorado Avalanche odahaza maradt alul a Vegasszal szemben, míg a Philadelphia az Anaheim otthonában nyert.

NHL, ALAPSZAKASZ
Anaheim Ducks–Philadelphia Flyers 1–4
Colorado Avalanche–Vegas Golden Knights 2–3
Boston Bruins–Pittsburgh Penguins 2–1

Legfrissebb hírek

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01
Ezek is érdekelhetik