NFL: Hamlin önállóan lélegzik és beszél, üzent a csapattársainak

Vágólapra másolva!
2023.01.06. 17:37
Önállóan lélegzik és beszél Damar Hamlin azt követően, hogy hétfőn mérkőzés közben a pályán összeesett és szívrohamot kapott az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL).

A Buffalo Bills 24 éves játékosa a házigazda Cincinnati Bengals 7–3-as vezetésénél az első negyedben egy ütközést követően összeesett a pályán és szívrohamot kapott. Többször is újraélesztették, és bár pulzusa visszatért, nem tudott magától lélegezni, így intubálták, és kritikus állapotban kórházba szállították. Később az életjelei visszaálltak normálisra, de a kórházban elaltatták, és lélegeztetőgépre tették. Beszámolók szerint még csütörtökön is kritikus volt az állapota.

Ügynöke pénteki nyilatkozata alapján a lélegeztetőcső eltávolítása után Hamlin önállóan vett levegőt, míg klubja Twitteren arról számolt be, hogy a péntek reggeli csapatértekezleten online becsatlakozott, és azt mondta: „Szeretlek titeket, fiúk”.

Kezelőorvosa rámutatott: a friss fejlemények „igazán jó fordulópontot” jelentenek a felépülésében, amelyben ugyanakkor még hosszú út áll előtte.

A Cincinnati–Buffalo találkozót a liga pénteken közzétett döntése értelmében nem játsszák le, így a két csapat egyel kevesebb meccsel zárja az alapszakaszt. Ha a jelenlegi AFC-első Kansas City Chiefs megnyeri utolsó mérkőzését, csak az első körös pihenőt kapja meg, ha pedig a főcsoport döntőjében a Buffalo Billsszel találkozna, semleges helyszínen rendezik az összecsapást. A Bengals végül megnyerte csoportját, de ha a zárófordulóban kikap divízióbeli riválisától, a Baltimore Ravenstől – és közben a Los Angeles Chargers nyer –, akkor a playoff első körében pénzfeldobás döntene arról, hogy a két együttes újabb mérkőzését melyiknek a pályaválasztásával rendezik.

Legfrissebb hírek

Atlantában szenvedett meglepő vereséget a Buffalo – videók

Amerikai sportok
2025.10.14. 09:21

Csoportrangadót nyert a Patriots, már nincs hibátlan csapat az NFL-ben – videók

Amerikai sportok
2025.10.06. 08:43

Hibátlanul menetel a címvédő Eagles, de az elkapója háborog

Amerikai sportok
2025.09.30. 15:00

Sokáig szoros volt, de a Bills a Dolphins ellen is megőrizte veretlen mérlegét

Amerikai sportok
2025.09.19. 07:37

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2025.09.08. 05:41

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53

Super Bowl visszavágó, AFC-s rangadók és visszatérések – 13 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2025.08.29. 16:30

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01
Ezek is érdekelhetik