NFL: Aaron Rodgers a sérüléséről beszélt, még játszani akar

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 21:29
null
Meddig látjuk még a pályán Aaron Rodgerst? (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról már beszámoltunk, a Green Bay Packers veterán irányítója, Aaron Rodgers bordasérülést szenvedett. Sokak ezt követően már temették az idényét, viszont most egy interjúban elmondta, javult az állapota és tervez játszani a hétvégén.

Rodgers a Philadelphia Eagles elleni, vasárnap esti rangadó harmadik negyedében kényszerült elhagyni a pályát egy sérülés miatt, aminek a súlyossága sokáig kérdéses volt. Az orvosok első ránézésre belső szervi sérülésre is gyanakodtak, ám kiderült, ennyire nem súlyos a helyzet.

Az irányító a Pat McAfee Show-ban mondta el, hogy a csapatorvosok szerint fizikailag készen fog állni, hogy pályára lépjen a Chicago Bears ellen vasárnap. Ezen felül pedig azt is megemlítette, hogy amíg a teste rendben van és van matematikai esélye a Green Baynek rájátszásba kerülni, addig biztosan kezdő szeretne maradni.

Ha ez nem lenne elég rossz hír Jordan Love-nak, a Packers csereirányítójának, még a csapat edzője, Matt LaFleur is elmondta, hogy nem terveznek a fiatal tehetséggel rövid távon.

„Még nem is gondolkoztunk ezen. A csapat inkább meccsről meccsre tervez, mintsem hetekkel előre” – szögezte le LaFleur.

Love egyébként 66 százalékos pontossággal 113 yardot és egy passzolt touchdownt ért el a vasárnapi találkozón Rodgers sérülését követően.

Legfrissebb hírek

A futball nemcsak játék, hanem életforma – Vince Lombardi-portré

Amerikai sportok
2025.02.03. 19:34

Az NFL legtehetségesebb irányítója és legmegosztóbb karaktere – Aaron Rodgers-portré

Amerikai sportok
2025.01.27. 18:44

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL-rájátszás: utolsó másodperces, kapufás mezőnygóllal nyert a Washington

Amerikai sportok
2025.01.13. 05:30

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: elsöprő győzelmével bejutott a rájátszásba a Green Bay

Amerikai sportok
2024.12.24. 07:05

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

Két meccsen 12 touchdown – Josh Allen megállíthatatlan

Amerikai sportok
2024.12.17. 12:52
Ezek is érdekelhetik