NHL: továbbra is szenved az Anaheim, ezúttal a Panthers örülhetett

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.07. 07:08
null
A Florida Panthers is legyőzte az Anaheim Ducksot (Fotó: Getty Images)
Tizenhárom mérkőzés után még mindig nem tudott nyerni a rendes játékidőben, ráadásul hazai jégen 5–3-as vereséget szenvedett a Florida Pantherstől az Anaheim Ducks az észak-amerikai profi jégkorongligában. (NHL). A Tampa Bay Lightning idegenbeli 3–1-es sikerével törte meg a Carolina Hurricanes négymeccses győzelmi sorozatát, míg a Detroit Red Wings kétgólos hátrányból felállva, hosszabbításban nyert a New York Rangers vendégeként 3–2-re.

A Panthers sikeréből Sam Reinhart két góllal, Anton Lundell és Brandon Montour két-két gólpasszal vette ki a részét.

A New York Rangers az első harmad után 2–0-ra vezetett a Detroit ellen, de a második játékrészben ledolgozta hátrányát a Red Wings, majd a hosszabbításban egy emberelőnyt kihasználva győzött 3–2-re.

A Carolina Hurricanes bár Stefan Noesen emberelőnyös találatával vezetett az első húsz perc után a Tampa Bay Lightning ellen, de a vendégek a másodikban egyenlítettek, majd a harmadikban még két gólt szerezve nyertek.

NHL
ALAPSZAKASZ

Carolina Hurricanes–Tampa Bay Lightning 1–3
New York Rangers–Detroit Red Wings 2–3 – hosszabbítás után
Anaheim Ducks–Florida Panthers 3–5

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik