NFL: fordulatos meccsen kapott ki a Lions a hálaadás napján

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.24. 22:39
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 12. játékhetét szokás szerint a Detroit Lions nyitotta hálaadás napján, és ahogy az utóbbi öt szezonban, ismét vereséget szenvedett. Ezúttal végletekig kiélezett, 28–25-ös találkozón maradt alul a Buffalo Billsszel szemben.

A találkozó első fele a várakozásokkal ellentétben nagyon kiegyenlítetten alakult. A gyenge kezdés után mindkét csapat hosszú és higgadt támadásokat kezdett vezetni, amik egy Lions-labdavesztés kivételével rendre pontszerzéssel zárultak, így 17–14-es vendég előnnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

 


 

A harmadik negyedet azonban a védelmek kezdték frissebben. Először a Detroit lehalászta Josh Allen egyik felpattanó labdáját, majd a Buffalo villantott, és sackelte Goffot a végzónába, ezzel még kettő ponttal növelve előnyét.

Ezt követően már a negyedik játékrészig nem tudtak pontokat tenni a csapatok a táblára, amíg a Lions egy passzolt touchdownnal és egy sikeres kétpontos kísérlettel átvette a vezetést.

Ennyi kellett ahhoz, hogy ismét felgyorsuljanak az események. A Bills először visszavette a vezetést, majd a Lions mindössze 23 másodperccel a vége előtt kiegyenlített.

 

 

Ez viszont Josh Allennek elég volt ahhoz, hogy a 27 yardos vonalig vigye a labdát, ahonnan egy sikeres mezőnygólkísérlettel megnyerte a Buffalo a találkozót.

Allen végül 331 yardot (237 passzolt, 78 futott) és három touchdownt (kettő passzolt, egy futott) szedett össze a mérkőzésen.

NFL
ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ

Detroit Lions–Buffalo Bills 25–28

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Számtalan visszautasítás után végre a csúcson – az MVP Josh Allen portréja

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:43

Nem triplázott Lamar Jackson, Josh Allen vitte haza az MVP-trófeát

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:15

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Josh Allen megmutatná, hogy a rájátszásban is le tudja győzni Patrick Mahomest

Amerikai sportok
2025.01.26. 11:29

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

Csak három irányító a tízben – íme, 2024 legjobb NFL-játékosai!

Amerikai sportok
2024.12.28. 16:04
Ezek is érdekelhetik