Doncic túldobta Curryt, legyőzte a címvédőt a Mavs

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2022.11.30. 08:48
null
Luka Doncic és a Dallas nyerte a Steph Curry és a Golden State elleni sztárcsatát (Fotó: Getty Images)
Luka Doncic 41 pontos tripla-duplájával nyerte a Golden State elleni rangadót a Dallas, 140-et dobott a New York, míg a Clippers szenzációs utolsó negyeddel fordított Portlandben az NBA-alapszakasz legutóbbi játéknapján.


Dallas Mavericks–Golden State Warriors 116–113

Izgalmas lett a vége. Idén először találkozott egymással a tavalyi nyugati döntő két résztvevője, de a vereségsorozatból érkező, hazai pályán játszó Dallas sokkal nagyobb elánnal kezdte a meccset: Luka Doncic támadta a gyűrűt és a pick-and-rollokat, megtalálta a társakat, a csapatvédekezés is nagyon aktívnak bizonyult, így rögtön egy 23-6-tal (!) nyitott a vendéglátó. Az első negyed második felében aztán bemelegedett a GSW, Steph Curry és a cseresor begyújtotta a rakétákat, elkezdték termelni a pontokat, visszajöttek tíz egységre, majd a második játékrész elején egy 12-3-mal (szintén nagyrészt a második sorral) el is tüntették a különbséget. 45-45-nél egyenlítettek, a negyed hajrájában egyszer már a vezetést is átvették, de a nagyszünet után Doncic vezetésével ismét felpörgött a Dallas-offense, és 37 pontot dobtak a texasiak a harmadik játékrészben, így újra 6-8 egységnyi előnybe kerültek. A GSW viszont többször már nem szakadt le, ott kellemetlenkedett ellenfele nyakán, a záró etapban ismét átvette a vezetést (a második félidőben először), bő négy perccel a vége előtt is 103-104 volt az állás, de itt megint jött Doncic egy gólpasszal, egy labdaszerzéssel és egy triplával, a Mavs is jelezte, hogy nem hajlandó megadni magát. Két percnél Curry dobott egy hatalmas triplát, amivel 108-110-re módosult az állás, amire azonnal válaszolt Tim Hardaway Jr., majd Doncic blokkolta Curry dobását és Josh Green dobott belőle egy betöréses clutch kettest. Az utolsó perc 113-112-ről indult, itt Doncic egy-egyben megverte Wigginst és lerázta magáról Curryt is, majd félfordulatból dobott egy tempót, a döntő szót pedig a játékvezetők mondták ki: Curry 10 másodpercnél bele akart állni egy hármasba, de lépéshibát fújtak rá. Finney-Smith ugyan megtette azt a szívességet, hogy elrontotta az egyik büntetőt, így dobhatott még az egyenlítésért a Warriors, de Klay Thompson hármasa lejött a gyűrűről, így végül óriási csatában nyerte a rangadót a Mavs.

A két sztárról szólt. A Golden State-nél Thompson 2/9, Jordan Poole 3/9 dobását küldte a gyűrűbe, ezúttal Andrew Wiggins is megállt 10 pontnál, beszédes, hogy a dupla-duplázó Jonathan Kuminga tűnt a csapat második legjobb játékosának. A Dallasnál sem tolongtak a jó teljesítmények, Tim Hardaway Jr. 22 pontja és 5/11 triplája jól mutat, de Spencer Dinwiddie már nem játszott jól (és könyöklésért ki is állították), Christian Wood 4 pontot dobott 2/12-es mezőnymutatóval, a Kleber-Bullock-DFS trió 1/8 triplát tett hozzá, igazából náluk sem nagyon találták a ritmust a többiek. A mérkőzés így a két szupersztár csatáját hozta: Luka Doncic 41 ponttal, 12 lepattanóval és 12 gólpasszal tripla-duplázott, ellopott négy labdát és 14/27-et dobott mezőnyből, a hat kihagyott büntetője ellenére szenzációs produkciót mutatott be, míg Steph Curry 32 ponttal, 5 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt - elmaradt Doncictól, de ő vitte a hátán a Warriorst. A végjáték is az ő párharcukról szólt, Doncic végül több clutch játékot csinált meg, főleg hogy hátul pont Curryt tudta blokkolni, de ő segítséget is kapott Hardaway triplájával és Green kettesével. Ami a lépéshibát illeti, Curry azt mondta, hogy szerinte nem volt az, de ő hozott rossz döntést: megzavarodott, hogy pontosan mi is az eredmény és mennyi idő van hátra, a "hősdobást" választotta, pedig egy sima ziccert kellett volna dobnia, megvolt rá a lehetősége. A Dallas így sorozatban négy vereség után aratott önbizalomnövelő győzelmet, míg a GSW hatból öt siker után szenvedett újra vereséget.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 41/12, Hardaway Jr. 22/15, Dinwiddie 14
A Warriors legjobb dobói: Curry 32/15, Kuminga 14/3, Green 12

 

Detroit Pistons–New York Knicks 110–140

Más súlycsoport. Egyértelmű fölényben volt ezen a mérkőzésen a New York, a vendégek az első perctől kezdve nagy kedvvel, nagy sebességgel, agresszíven játszottak, odaálltak a vonalra, eljutottak a gyűrűig, járatták a labdát, a Pistonsnak pedig erre nem volt válasza. A Knicks már az első negyedben 40 pontot dobott, a nagyszünetben 70-56-ra vezetett, a harmadik játékrészben pedig megroppantotta ellenfelét egy újabb 38 pontos performansszal - itt átlépte a különbség a 30 egységet, nem volt már miről beszélni. Az 56%-kal mezőnyöző vendégeknél a születésnapos Julius Randle vitte a prímet, aki 36 pontos szezoncsúcsot szórt 7 lepattanóval, 5 gólpasszal és 6/13 triplával, de rajta kívül még négyen dobtak 15-16 pontot úgy, hogy egyébként senkinek nem kellett megszakadni - a 30 perces határt csak Randle érte el, Jalen Brunson például alig 18 percet töltött a parketten, bőven pihentette játékosait Tom Thibodeau. A kérdés nélküli mérkőzésen hiába kapta vissza a Bogdanovic-Stewart párost a Pistons, a Cunningham-Ivey duóra még mindig nem számíthatott, Dwane Casey vezetőedző pedig azt mondta, hogy szerinte ez a meccs egy késleltetett reakció volt a hosszú nyugati túrájukra: az előző találkozójukon várt ilyen fáradt ólomlábakat, de ott még valahonnan merítettek erőt, most viszont már kiürült a tank, védekezésben nem tudtak hozzászólni a New York játékához. Meglepetés így nem történt, a Knicks tükörsimán, látványosan, szórakozva és szórakoztatva hozta a kötelezőt, most viszont a Bucks-Mavs-Cavs-Hawks sorral találkozik, így picit nehezebb dolga lesz...

A Pistons legjobb dobói: Stewart 19/15, Bagley III 13/9, Bogdanovic 13/3
A Knicks legjobb dobói: Randle 36/18, Brunson 16/6, Barrett 16/6, Grimes 16/9

 

Portland Trail Blazers–Los Angeles Clippers 112–118

Óriási negyedik negyeddel és Norman Powell-lel nyert a Clippers. Leonard, George, Wall és Kennard nélkül állt ki erre a találkozóra a Los Angeles, és sokáig úgy tűnt, hogy érvényesül is a papírforma: a Blazers fokozatosan szakította le magáról ellenfelét, az utolsó negyed 13 pontos hazai előnyről indult, de volt közte 18 is az este folyamán, egyértelműen jobbnak bizonyultak a hazaiak. Majd megérkezett a záró etap és Norman Powell: a Clippers swingmanjét elkapta a gépszíj, és egymaga 22 (!) pontot dobott csak a negyedik negyedben, míg a teljes Blazers összesen 17-et - Powell 7/9-et szórt a döntő etapban, csapata pedig 36-17-re nyerte ezt az időszakot, megfordította és meg is nyerte a találkozót. Powell teljességgel foghatatlannak bizonyult, a Portland bárkit tett rá, bármilyen védekezést választott ellene, itt mindent bedobott, ehhez jött hozzá az, hogy a Blazers borzasztóan lefagyott, elfogyott az addigi tudománya, csak az erőlködés ment a hazaiak részéről. Az utolsó három percnek így is 111-110-zel mentek neki a felek, de itt Nic Batum bevert egy triplát, majd Marcus Morris egy tempót, bő egy perccel az órán pedig Powell is dobott egy clutch kosarat - végül két jó védekezéssel (Moussa Diabate és Nic Batum is blokkolta Anfernee Simonst) tették fel a pontot az i-re a vendégek, akik óriási győzelmet arattak a B keretükkel. Powell végül 32 ponttal zárt az utolsó negyedes megőrülése után, Reggie Jackson 24 ponttal és 12 gólpasszal csillogott, Ivica Zubac dupla-duplázott, Rob Covington pedig 3/4 triplával szórt be 15 pontot - a végére megtalálták azt az extrát, ami ebben a felállásban kellett.

Két fecske sem csinált nyarat. Két kiemelkedő egyéni teljesítményt láthattunk a Portlandnél, Anfernee Simons 37 ponttal és 9/16 triplával, Jerami Grant pedig 32 ponttal és 5/11 hármassal zárta az estét, ők ketten vették kezükbe a dolgokat úgy, hogy Damian Lillardre még mindig nem számíthattak. A végére azonban elfáradt ez a két játékos, Simons szinte pihenő nélkül tolta végig a meccset (43 percet játszott óriási terheléssel), és pont a legfontosabb időszakra elfogyott az erő - a széteső védekezés és Powell csak az egyik felét jelentette a problémának, a másikat viszont az, hogy elöl sem tudtak már teljesíteni, blokkokba futottak bele, rövidek lettek a dobások, leegyszerűsödött a játék. Hiába játszottak sokáig jól a két muskétásra építve, nem értek végig ezzel a stratégiával, így hétből hatodszor kaptak ki, most pedig a Lakershez látogatnak.

A Trail Blazers legjobb dobói: Simons 37/27, Grant 32/15, Nurkic 13/3
A Clippers legjobb dobói: Powell 32/12, Jackson 24/6, Covington 15/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik