NHL: 2024-ben megint lehet világkupa

Vágólapra másolva!
2022.08.25. 13:21
null
2016-ban Kanada nyerte az eddigi legutóbbi világkupát (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) felújítja a világkupát, amelyet legközelebb 2024-ben tervez megint megrendezni – írta az MTI.

Az elképzelésről az NHL adott hírt honlapján azután, hogy a liga és a profi hokisokat tömörítő szakszervezet (NHLPA) előrelépést ért el az ügyben folytatott tárgyalásokon. Bill Daly, az NHL elnökhelyettese szerint legalább nyolc csapat vesz részt a tornán, amelyre 2024 februárjában kerül sor várhatóan Észak-Amerikában. Hozzátette, hogy a kérdésről egyeztetett a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnökével, Luc Tardiffal is.

A vk-t nem az IIHF, hanem az NHL szervezi, így garantált a sztárok részvétele, nem úgy, mint az utóbbi két olimpián. A világkupát ráadásul nem szezon közben vagy végén, hanem adott esztendőben augusztus végén, szeptember első felében rendezik meg.

A vk-t először 1996-ban, majd 2004-ben rendezték meg, legutóbb pedig 2016-ban hozták tető alá. A hat évvel ezelőtti torontói viadalon Kanada, Csehország, Finnország, Oroszország, Svédország és az Egyesült Államok válogatottja mellett egy kanadai-amerikai, valamint egy európai U23-as vegyes csapat szerepelt. Daly elmondása szerint a mezőnyt szeretnék tízcsapatosra növelni, ugyanakkor az orosz részvétellel kapcsolatosan kérdőjelekről beszélt.

„Még mindig bizonytalan, hogy Oroszországnak ott lehet-e csapata a világkupán” – jelentette ki az NHL-vezető.

Az NHL álláspontja azonos az IIHF-ével, vagyis egyetért a világszövetség döntésével, amellyel az ukrajnai háború miatt kitiltotta az orosz csapatokat az összes nemzetközi rendezvényéről, így a válogatott – akárcsak az invázióban Moszkvát támogató Fehéroroszország – távolmaradni kényszerült az idei vb-ről, s nem lehet ott a 2023-as világbajnokságon sem. Ugyanakkor a liga nem alkalmazott szankciókat azokkal az orosz légiósokkal szemben, akik az NHL-ben játszanak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik