NHL: 19. idényét kezdi Bostonban a kétszeres olimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 18:52
null
Patrice Bergeron (balra) marad a Bruinsban (Fotó: AFP)
Újabb egy évre, 2.5 millió dollárért szerződést hosszabbított Patrice Bergeron az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Boston Bruinsszal – számolt be róla az MTI.

A 37 éves kiválóság további 2.5 milliót kaphat teljesítménytől és sikerektől függően – közölte hétfőn a klub a honlapján.

Bergeronnak ez lesz a 19. idénye, és mindig a Bostonban játszott. A klub örökrangsorában 1216 alapszakasz-mérkőzéssel és 74 győztes góllal a harmadik, a gólok (400), gólpasszok (582) és pontok (982) tekintetében pedig a negyedik. A rájátszásban a meccsek számában (167) és pontokban (127) a második, míg a gólpasszokban (78) és gólokban (49) a harmadik.

Az aktív NHL-játékosok között a pontlistán és a játszott találkozókban a kilencedik, 10. a gólpasszokban és 12. a gólokban, a playoffban pedig minden fontos mutatóban a hetedik vagy nyolcadik helyen áll.

Bergeron legutóbb a rekordot jelentő ötödik alkalommal érdemelte ki a legjobb védekező csatár díját. A Frank J. Selkéről elnevezett trófeát a korábban 2012-ben, 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben kapta meg. A korongelhozatalokban az NHL legjobbja volt, a bulik 61.9 százalékát szerezte meg (1600-ból 991-et).

A kanadai sztár pályafutása során nyert Stanley-kupát (2011), kétszer olimpiát (2010, 2014), és furcsa módon előbb lett felnőtt világbajnok (2004), mint junior vb-aranyérmes (2005). Ezen kívül győzött az NHL-es válogatottakat felvonultató világkupában (2016) is.

Legfrissebb hírek

NHL: idegenben került előnybe a Carolina és az Edmonton

Amerikai sportok
10 órája

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
Tegnap, 7:17

NHL: drámai körülmények után jutott tovább a Winnipeg

Amerikai sportok
2025.05.05. 07:59

NHL: Rantanen triplájával továbbjutott a Stars

Amerikai sportok
2025.05.04. 07:52

NHL: egyenlített a St. Louis, hetedik meccs dönt a párharcban

Amerikai sportok
2025.05.03. 07:43

NHL: hetedik meccs dönt a Colorado–Dallas párharcban

Amerikai sportok
2025.05.02. 07:37

NHL: továbbjutott a Capitals és a Panthers, előnyben a Jets

Amerikai sportok
2025.05.01. 09:31

Visszavonult a Tripla Arany Klub egyetlen finn hokisa

Jégkorong
2025.04.30. 10:10
Ezek is érdekelhetik