NBA: elhunyt a 11-szeres bajnok legenda, Bill Russell

Vágólapra másolva!
2022.07.31. 20:32
null
Bill Russell, 1934–2022 (Fotó: AFP, 2011)
Vasárnap elhunyt Bill Russell, a Boston Celtics 88 éves legendája, aki 11 bajnoki címével az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legeredményesebb játékosa – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

„Bill Russell minden idők legnagyobb bajnoka a csapatsportágakat tekintve” – jelentette ki Adam Silver, az NBA első számú vezetője. Kifejtette, Russell sokkal többet képviselt, mint a sport – az egyenlőség, a tisztelet és a befogadás nagykövete volt. Kiemelte, hogy pályafutása csúcsán határozottan kiállt a polgári jogok és a társadalmi igazságosság mellett.

Az olimpiai bajnok center egész pályafutását a bostoni együttesben töltötte, 13 idényéből 11-szer ünnepelhetett bajnoki címet, ami máig egyedülálló az NBA történetében. Megszakítás nélkül nyolcszor lett bajnok, ötször választották meg a liga legértékesebb játékosának, az All Star-gálán 12-szer szerepelt.

Russell pályafutása során meccsenként 15.1 pontot és 22.5 lepattanót átlagot az alapszakaszban (10.8-at és 20.5-öt a playoffban), játékosként 1975-ben, edzőként pedig 2021-ben választották a Hírességek Csarnokába. A Boston Celtics visszavonultatta a 6-os mezszámát.

(MTI)


 

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Gyász: elhunyt a japánok olimpiai bajnok birkózólegendája

Birkózás
2025.07.19. 16:15

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik