NHL: szeptemberben dönt a folytatásról a 45 éves Chára

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 16:35
null
Zdeno Chára (Fotó: nhl.com)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) jelenlegi legidősebb játékosa, a 45 éves szlovák Zdeno Chára szeptemberben dönt arról, hogy folytatja-e pályafutását.

 

Ezt menedzsere, Matt Keator mondta el a The Boston Globe című lapnak.

A 205 centiméterével minden idők legmagasabb NHL-ese július 13-án válik szabadon igazolhatóvá, miután lejár a szerződése a New York Islandersnél.

„A nyarat a családjával fogja tölteni, és felméri, hol tart fizikailag, hol a legjobb a családjának, szeptemberben pedig meghozza a döntést. Nincs sietség” – mondta Keator.

A legutóbbi, 24. NHL-szezonjában Chára 72 mérkőzésen 14 pontot – 2 gól, 12 gólpassz – gyűjtött. Ő volt az öt kiemelt tengerentúli liga (NHL, NBA, NFL, MLB, MLS) játékosai közül a legkorosabb.

A szlovák óriás 1680 alapszakasz- és 200 rájátszásmérkőzésen lépett jégre, ezeken összesen 680, illetve 70 pontot termelt. A Boston Bruinsszal 2011-ben Stanley-kupát nyert, míg hazája válogatottjával kétszer volt világbajnoki ezüstérmes.

Az NHL következő idénye október 7-én kezdődik, amikor a Nashville Predators és a San Jose Sharks Prágában csap össze. Az észak-amerikai rajt október 11-én lesz.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
15 órája

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
Tegnap, 8:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28

NHL: öt és fél perc alatt fordított a Stars az Oilers ellen

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:26

Fölényes győzelemmel vette el a Hurricanes pályaelőnyét a főcsoportdöntőben a Panthers

Amerikai sportok
2025.05.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik