NBA: Doncic beüzemelte a pontgyárat, de hiába – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.03. 07:20
null
Luka Doncic (középen) 45 pontja kevés volt a Phoenix ellen (Fotó: Getty Images)
A vasárnapi nyitány két vendéggyőzelme után hétfőn két hazai siker került a jegyzőkönyvekbe az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport-elődöntőiben: Keleten a Miami Heat 106–92-re verte a sérült Joel Embiidet nélkülöző Philadelphia 76erst, míg Nyugaton a Phoenix Suns 121–114-es diadallal kezdte a Dallas Mavericks elleni párharcot, dacára a vendégek sorait erősítő Luka Doncic 45 pontjának.

 

A 19 ponttal záró phoenixi klasszis, Chris Paul ezúttal csak három gólpasszt osztott ki, de ez is elég volt ahhoz, hogy az NBA-rájátszások örökpasszlistájának ötödik helyére lépjen, megelőzve Tony Parkert (1144 asszisztnál jár). Nem csak ezért járt a taps Paulnak, hanem néhány furcsa pozícióból szerzett kosárért is.

AZ ELSŐ ESETBEN NEM BIZTOS, HOGY EZ VOLT CHRIS PAUL TERVE – DE A MÁSODIKBAN IGEN


Érdekesség továbbá – mutat rá az ESPN –, hogy a Suns sorozatban a hetedik playoffmeccsén dobott legalább 50 százalékos pontossággal a mezőnyből (50.5), és ezzel megismételte az 1986-os LA Lakers sorozatát. A statisztikusok csak egy hosszabb ilyen szériát tudtak előbányászni a liga múltjából (támadóidős éra): az 1984-es Lakers tíz meccsen át maradt ötven százalék fölött.

A Miami–Philadelphia párharc nyitányán Bam Adebayo 24 ponttal, 12 lepattanóval, négy assziszttal és két labdaszerzéssel járult hozzá a hazai sikerhez.

EGY KIS ÍZELÍTŐ ADEBAYO HÉTFŐI JÁTÉKÁBÓL


A játéknap összefoglalója itt!

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Miami Heat–Philadelphia 76ers 106–92
(30–22, 20–29, 30–21, 26–20)
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Phoenix Suns–Dallas Mavericks 121–114
(35–25, 34–31, 27–23, 25–35)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Legfrissebb hírek

NBA: Doncic és LeBron összehozta – az utolsó pillanatban győzött a Lakers a Pacers ellen

Amerikai sportok
Tegnap, 7:24

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jimmy Butler visszatért Miamiba, és hatalmas pofonba szaladt bele új klubjával

Amerikai sportok
2025.03.26. 08:11

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Kevin Durant 42 pontot szórt, a Suns meglepően simán verte a bajnokesélyes Cavalierst

Amerikai sportok
2025.03.22. 09:46

A Luka Doncic vezette Lakers legyőzte a Jokics nélküli Denvert – videók

Amerikai sportok
2025.03.20. 07:38

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

NBA: hosszabbításban őrizte meg győzelmi sorozatát a Lakers; megint elképesztően játszott Curry – videók

Amerikai sportok
2025.03.07. 07:52
Ezek is érdekelhetik